EMELKEDHET A LISZT ÁRA!  A mindennapi kenyerünk vajon mennyivel lesz drágább?
2018. július 12. írta: ArsBoni

EMELKEDHET A LISZT ÁRA!  A mindennapi kenyerünk vajon mennyivel lesz drágább?

liszt-aremeles-agrarszektor-hu.jpg

Augusztus-szeptemberben a malmoknak meg kell próbálniuk elismertetni a kilónkénti ötforintos lisztáremelést, ellenkező esetben megszűnik az iparág minimális nyeresége és banki finanszírozhatósága. A tavalyi évben csak az egész évre tervezett áremelés felét tudták keresztülvinni.

Egy szakértő szerint a körülbelül ötforintos lisztáremelés a lakosságnak sem okozna nagy terhet. Ez az évi fejenkénti nyolcvankilós lisztfogyasztással számolva egy főre négyszáz forint többletköltséggel járna - fejtette ki.

Az emelés körülbelül kétszázalékos árbevétel-arányos nyereséget tenne lehetővé.

Célként tűzték ki, hogy ha nem is a közeljövőben, de öt-tíz éves távlatban a magyarországi péksütemény- és kenyéráraknak fel kell zárkózniuk a nyugat-európai szintre, mert csak így élhet meg tisztességesen a malom- és pékszakma, illetve csak így oldható meg banki finanszírozhatósága.

(infostart.hu)

kép: agraszektor.hu

 

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9614108191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása