TUDTA, HOGY ÉRD CSATORNAPROJEKTJÉT 1,4 MILLIÁRDRA BÜNTETTÉK?
2018. augusztus 01. írta: BoldogÉ

TUDTA, HOGY ÉRD CSATORNAPROJEKTJÉT 1,4 MILLIÁRDRA BÜNTETTÉK?

penzeso1-bal-rad-hu.jpg

Az érdi városvezetés nem verte nagydobra, mondhatni elsunnyogta azt a közbeszerzési szabályszegést, amelynek következtében 1,4 milliárd forintot kellett visszafizetni a magyar adófizetők pénzéből az Érd és térségi szennyvízprojekt uniós támogatásából.

A cikk újabb részletekkel szolgál arról, hogy az Európai Bizottság egyik főigazgatósága évekkel ezelőtt elmarasztaló eredménnyel záruló, súlyos pénzügyi következményekkel járó eljárásokban ellenőrizte a térségben zajló 34 milliárdos csatornaberuházást.

Egy remek és részletes összefoglalót olvashatnak az Átlátszó Országszerte oldalán!

Mi ebből csak részleteket emelünk ki.

Simó Károly alpolgármester, aki csatorna ügyben próbálta hülyíteni Önöket annyit mondott:

  • „Nagyon sok Brüsszelből érkezett vizsgálat is volt a társulásnál. A jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy nagyon kevés kivételtől eltekintve komoly kivetnivalót nem találtak”
  • Az 1,4 milliárd forintos visszafizetési kötelezettséget viszont egy szóval sem említették azon a rendkívüli önkormányzati közgyűlésen, amelyen az érdi képviselők a csatornaberuházásról készült beszámolókat tárgyalták 2017. november 14-én.
  • Ezzel kapcsolatban Csőzik László, a civilek városházi képviselője rákérdezett, hogy az említett ellenőrzések „(…) megtörténtek, vagy folyamatban vannak-e? Tehát a projektet akár egészében, akár részleteiben kik, milyen hatóság, milyen szervezet ellenőrizte és milyen mélységben?” – idézi a jegyzőkönyv a képviselőt. A válaszból viszont nem derült ki, hogy 1,4 milliárd forintot kellett éppen egy évvel azelőtt visszafizetni a társulás közbeszerzési szabálytalankodása miatt.

Az Érd és térsége csatornaprojekt felelőse, Kovács Péter Barna 2017. novemberében a csatorna-beruházás miatt összehívott rendkívüli önkormányzati közgyűlésen beszélt arról, hogy többször kaptak uniós ellenőrzést, de a szabálytalansági eljárásokról és a milliárdos konzekvenciákról nem tett említést.

  • A közgyűlési jegyzőkönyv így idézi Kovácsot: „A kivitelezés, vagyis a beruházás aktív időszakában minden évben kaptak EU-TAF [az uniós támogatásokat auditáló magyar kormányzati főigazgatóság] ellenőrzést. Egy, talán két ízben járt náluk a Brüsszeli Számvevőszék, a hazai szervek pedig évente többször tartottak ellenőrzést. […] mindaz, melyet képviselő úr kért a részletekre, műszaki dokumentumokra, ajánlatokra stb. megtalálhatóak három darab nagyméretű konténerben, melyek tele vannak.”

Az információt, miszerint a költségvetés fizette ki a társulásra kirótt 1,4 milliárdos büntetést, az uniós támogatásokért a mostani kormányban felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kérdésünkre megerősítette. A válaszból kiderül, hogy a költségvetési tartalékból fizették ki a Bizottság által visszakövetelt 1,4 milliárd forintot, és a pénzt 2016. november 14-én utalták át.

Az érdi önkormányzat 2016 novemberében megtartott közmeghallgatásán egy érdi polgár rákérdezett a visszafizetési kötelezettségre.

  • Simó akkor azt állította, hogy a Bizottság és a magyar kormány között létrejött egy megállapodás, és „Magyarország megkapta az összeg nagy részét.” Továbbá: „A miniszterelnökségnek van egy külön erre a célra fenntartott kerete, hogy amikor ilyen eset merül fel, az adott önkormányzatot lehet kompenzálni. Nemrég kapták az értesítést, hogy Érd esetében is ez történt, tehát megnyugtatásképpen elmondja, hogy az Érdi Önkormányzatnak semmilyen ilyen típusú fizetési kötelezettsége nem keletkezik” – jelentette ki Simó az alpolgármestert egyes szám harmadik személyben idéző jegyzőkönyv szerint.
  • Az alpolgármester elfelejtette hozzátenni, hogy a szabálytalanságot annak idején a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állapította meg, majd T. Mészárosék jogorvoslati kérelmét a Miniszterelnökség utasította el mint megalapozatlant.

Az önkormányzati társulás tehát a magyar adófizetők pénzéből mentesült a visszafizetési kötelezettség alól.

Az innovációs tárca azt is megírta az Átlátszó érdeklődésére, hogy milyen megfontolás alapján mentesült a társulás a visszafizetés alól. Eszerint a döntés alapja a nemzeti érdek. Az innovációs tárca által megjelölt jogszabályhely ugyanis arra enged következtetni, hogy azért a költségvetés állta a számlát, mert „a projekt megvalósításához nemzeti érdek fűződik”.

Kérdeztük a társulás vezetőjét is – T. Mészáros András egy goromba levélben válaszolt az Átlátszó kérdéseire. Arra a kérdésre, hogy az 1,4 milliárdos malőrrel kapcsolatban milyen konzekvenciát vonták le az általa irányított társulásban, T. Mészáros brüsszelezéssel válaszolt: „Ez a támogatás-korrekció egy olyan vita következménye, amely Brüsszel és Magyarország Kormánya között folyt, ennek Érd és térsége önkormányzatai csak elszenvedői voltak. Az ügy kezelése és megoldása a Magyar Kormány hatáskörébe tartozott.

Az Ön által említett közbeszerzések során mindenben a magyar jogszabályi előírások szerint jártunk el. Másként nem is tehettük, hiszen a közbeszerzési kiírásokat előzetesen ellenőriztetni kellett a Miniszterelnökség illetékes szervezetével. Annak jóváhagyása nélkül ki sem lehetett írni a közbeszerzéseket.

Ennek ellenére utólag a Brüsszel által kiküldött – egész Magyarországot érintő vizsgálatot folytató – ellenőrök azt állították meg, hogy a magyar közbeszerzési törvény – önkormányzatokra kötelező – előírásai nem voltak összhangban bizonyos EU-s direktívákkal. Ezért – több hasonló projekttel együtt – itt is korrekciót javasoltak.”

Ehhez képest a valóságban az 1,4 milliárdos visszafizetéssel járó szabálytalanságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állapította meg, a társulás jogorvoslati kérelmét elutasító döntést pedig a Miniszterelnökség hozta meg.

És hogy miért nem beszéltek ezekről a szabálytalansági ügyekről a 2017. november 14-i – rendkívüli csatornaügyi közgyűlés elé terjesztett beszámolókban?

  • “Az említett támogatás-korrekció nem érintette sem az érintett ingatlantulajdonosok, sem az érintett önkormányzatok befizetési kötelezettségét, azokat a Magyar Kormány csomagban vállalta rendezni más projektekkel a Brüsszellel folytatott vita lezárásaként. Erről korábban a Közgyűlés nyilvános ülésén már tájékoztattuk a képviselőket” – írta erről T. Mészáros.

 

A teljes cikket elolvashatja az Átlátszó Országszerte oldalán!

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2314156073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása