NAGY DRÁGULÁS: Ősztől többet kell fizetni a közjegyzőnél Érden is
2018. augusztus 25. írta: Cseri Pali

NAGY DRÁGULÁS: Ősztől többet kell fizetni a közjegyzőnél Érden is

kozjegyzo.jpg

Megjelent a rendelet a közjegyzői díjszabásról a legfrissebb Magyar Közlönyben. A jogszabály az 1991-ben megalkotott, azóta módosított díjszabást írja felül. Drágulni fog az ügyintézés, de csak szeptember 30 után - írja az mfor.hu.

A közjegyzői díjakat sávosan, az ügyérték alapján állapítják meg. A díj egy fix összegből, valamint az adott sávhoz rendelt százalékos értékből áll. A hatályos szabályozás szerint a legalacsonyabb, 20 ezer forint ügyérték alatti sávban 1000 forintot kell fizetni, 20 és 50 ezer forint közötti ügyérték esetén pedig az 1000 forinton túl még a 20 ezer forint feletti rész 4 százalékát - olvasható a portálon.

Ez októbertől úgy változik, hogy 20 ezer forintig 5500 forint illeti meg a közjegyzőt. A következő sávban, 20 és 50 ezer között pedig az 5500 forint mellett további 4 százalék. Mint látszik, a százalékos érték megegyezik a mostani díjszabással.

Amiben változás lesz, hogy a fix tételek emelkednek, valamint két újabb sávval toldották meg a díjszabást. Eddig 10 millió forint feletti ügyértéknél végződött a díjkalkuláció - 81 700 forint és 0,25 százalék, amit legfeljebb 200 milliós ügyértékig lehet felszámolni -, de októbertől a legutolsó díjsávot 500 millió forinttól állapítják meg: ebben az esetben 1 161 200 forint mellett az 500 millió forint feletti ügyérték 0,1 százaléka jár a közjegyzőnek, amit legfeljebb 1 milliárd forintos ügyértékig lehet megállapítani.

Az új díjszabás a két- vagy többoldalú jogügyletekre vonatkozik. Egyoldalú jogügylet vagy jognyilatkozat okiratba foglalásáért a munkadíj kétharmadát kell majd felszámítani. Mivel jelenleg a felének felszámítását írja elő utóbbi esetben a jogszabály, elmondható, hogy ezek az ügyletek is drágulni fognak. Ezek az alapesetekre vonatkozó előírások, csak a munkadíjra vonatkoznak.

Amennyiben a közjegyzőnek a hivatalán kívül kell lefolytatnia az eljárást, akkor a munkadíj másfélszerese jár neki, ha pedig pihenőnapon, munkaszüneti napon vagy 18 és reggel 8 óra között, akkor a kétszerese. Viszont elég csak a felét megfizetni, ha a két- vagy többoldalú jogügyletet tartalmazó ügyleti okirat elkészítéséhez az ügyfél által rendelkezésre bocsátott írásbeli tervezetet tartalmi változtatás vagy kiegészítés nélkül használja fel. Ha nem állapítható meg az ügyérték, akkor a megkezdett munkaróra szerint számolják ki a díjat. Ez is drágul októbertől: a mostani 1500 forint helyett 5500 forintot kell fizetnünk ezekben az esetekben.

(napi)

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9814202059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása