EZEK AZ INGYEN ELVÉGEZHETŐ OKJ-S KÉPZÉSEK: több száz férőhely van
2019. március 21. írta: Cseri Pali

EZEK AZ INGYEN ELVÉGEZHETŐ OKJ-S KÉPZÉSEK: több száz férőhely van

okj.jpg

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal 2019/20. tanévre két támogatási kategóriában tette közzé a szakképesítések listáját. Ez a két kategória a korlátozottan támogatott (K) és a nem támogatott (N) kategória. A korlátozottan támogatott képzések esetén megyénként (és képzésenként) meghatároztak egy-egy keretszámot, vagyis azt, hogy hányan szerezhetik meg az adott szakképesítést ingyen.

Szakközépiskolában folyó kétéves, érettségi vizsgára felkészítő képzésre a fővárosban közel 900-an jelentkezhetnek ingyen, de majdnem eléri a 800-at a cukrász és szakács ingyenes képzések száma is, ezenkívül a szoftverfejlesztő szakképesítés keretszáma is bőven 700 felett van. Több mint ötszázan szerezhetnek pénzügyi-számviteli ügyintéző, pincér, informatikai rendszerüzemeltető szakképesítést is, valamint ugyanekkora számban lehet jelentkezni kis- és középvállalkozások ügyvezetője című képzésre is.

Több megyében is jellemzőek a nagyszámú képzések ugyanezekben a szakmákban, pluszként azonban feltört a listára a hegesztő, bolti vezető és például a tehergépkocsi-vezető szakképesítés is - ezeket is több százan végezhetik el a különböző megyékben, úgy mint például Hajdú-Bihar és Csongrád megyében. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében például hegesztő szakképzésre jelentkezhetnek a legtöbben, összesen 733-an végezhetik el ingyen.

(eduline)

A fotó illusztráció

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8114707000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2019.03.21. 17:16:50

hogy miért nem rohad meg az összes fityeszes tolvaj?!

egy csomó utca egy kibaszott lepra, erre ezek a fityeszes bűnözök ellopnak több milliárdot!

gratulálok! azoknak is, akik erre a maffiára szavaztak!
süti beállítások módosítása