A kormány lényegében az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy ma elmarad a parlamentben a köznevelési törvény módosításairól tervezett zárószavazás.
A módosító indítványokról az eredeti terveknek megfelelően fognak szavazni, de egy Semjén Zsolt által jegyzett iromány szerint maga a zárószavazás ma elmarad és a kormány később a zárószavazást előkészítő módosító indtványt fog benyújtani - számolt be a 444.hu
Úgy tudjuk, hogy az ügyben folyamatos háttéregyeztetések folynak a Fidesz, a kormányzat és az EMMI képviselői között.
Bár a köznevelési törvényhez több, közérdeklődésre számot tartó módosítást nyújtott be a kormányzat, kezdve a magántanulói státusz korlátozásával, információnk szerint egy, a legutolsó pillanatban előkerült, a Fideszen belüli szélesebb egyeztetés nélkül benyújtott módosítás állhat az események hátterében.
Az Index írta meg elsőként, hogy a köznevelési törvényhez az utolsó pillanatban több más mellett egy olyan módosító javaslat érkezett, és amit az erre hivatott utolsó fórum, a parlament Törvényalkotási Bizottsága be is nyújtott, ami, ha elfogadják és komolyan veszik, selyemzsinórt jelenthet egy rakás, egyébként jól működő és népszerű alternatív iskolának.
kép: mti - Balázs Attila
Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.
Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!