ŐSZTŐL TELJESEN ÁTALAKUL A SZAKKÉPZÉS ÉRDEN IS! A tanárok elveszítik státuszukat
2019. október 30. írta: BoldogÉ

ŐSZTŐL TELJESEN ÁTALAKUL A SZAKKÉPZÉS ÉRDEN IS! A tanárok elveszítik státuszukat

szakkepzes-shutterstock.jpg

Kedden benyújtja az INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM

(ITM) az Országgyűlésnek az új szakképzési törvény javaslatát. Ezzel már jövőre sok iskolának megváltozik megint a neve, a szakképzésben dolgozók magasabb bért kaphatnak, ám elvesztik a közalkalmazoztti jogviszonyukat.

Miután minőségileg nem tudott érdemben javítani a szakképzés színvonalán sem a kormány,  újabb változtatásokat fogad el a parlament. A “jólátgondoltságot” mutatja, hogy vannak intézmények, amelyeket négy éven belül másodszor neveznek át - derült ki a hvg.hu összefoglalójából

A kormány honlapján jelent meg, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) benyújtja az Országgyűlésnek a szakképzési törvény tervezetét. A közlemény szerint a gazdaságvédelmi javaslat célja, hogy a munkaerőpiacon értékes tudással bíró, egyre jobban képzett, felkészült fiatalok álljanak a hazai vállalkozások rendelkezésére. (Mondjuk egy borzasztó gyengén működő területen mit is kell védeni?)

Ez most a sajtóhírek szerint osztrák mintára készült, elvileg jobb, rugalmasabb, gyakorlatiasabb lesz a szakképzés, illetve, többet keresnek a tanárok és lesz egy új ösztöndíjrendszer.

Már jövőre átalakul a szakképzés intézményi szerkezete (lásd iskola átnevezések) és két típus lesz: technikum és szakképző iskola.

A technikumban egyesítenék a gimnáziumot és a szakmák elsajátításának előnyeit, miszerint bizonyos közismereti tárgyakból ugyanolyan óraszám lesz, mint a gimikben és itt érettségi lesz. A technikumban érettségizőknek nem kell külön érettségi tantárgyat választania.

Az előnyük a szakirányú továbbtanulás során jelentkezik majd. A szakképző iskola hároméves marad, itt képezik majd a szakmák mestereit. A második évtől a cégeknél lesznek alapvetően, duális képzés keretében.

Az iskolarendszeren belül megszerezhető alapszakmák rugalmasabb, rövidebb képzési idő alatt a felnőttek számára is elérhetőek lesznek. Két alapszakma megszerzése – akár felnőttkorban is – változatlanul ingyenes lesz.

Több pénz, kevesebb biztonság a tanároknak

A területen dolgozó tanárok bérét emelik, cserébe elveszítik  közalklamazotti státuszukat - derül ki a dokumentumból.

kép: illusztráci / Shutterstock

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr1115272380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.