Az a helyzet, hogy T. Mészáros és Aradszki András még mindig nem tudta feldolgozni a választási vereséget, és azt hogy nem ők vannak hatalmon Érden. Pedig már több, mint 3 hónap eltelt.
Most éppen egy közös Facebook bejegyzéssel bizonyítja ezt, a volt polgármester és az Érdet képviselni hivatott országgyűlési képviselő tett közzé mindenféle értelmezhetetlen zagyvaságot.
Ehhez erősített még az a sajtótájékoztatójukon elhangzott hír, miszerint január 20-án tárgyal Csőzik László Gyopáros Alpárral, a Modern Városok Program kormánybiztosával. A találkozón Aradszki András is részt vesz, aki az érdi Fidesz pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, támogatni fogja Érd továbbépülését, de ehhez az kell, hogy ne álljanak le a közbeszerzések. (Lehet, hogy Mészáros Lőrincék, illetve inkább azok, akiknek strómankodnak nagyon megharagudnának.)
A sajtótájékoztatón T. Mészáros András, az érdi Fidesz elnöke bírálta a városvezetést, szerinte hazugságokkal és rágalmakkal nyerték meg a választást. A politikus hozzátette:
- Az eredményt nehéz szívvel, de elfogadtuk, és felállítottunk egy olyan keretet, ami alkalmas lehet arra, hogy konstruktív módon támogassuk Érd további építését.
A volt polgármester kitért arra a választási ígéretre, hogy az új városvezetés elengedi a 65 év felettiek építményadóját, de nem mindenkiét engedték el. (Ezzel kapcsolatban még az intézkedést elfogadó december 19-ei közgyűlésen elmondta Csőzik László, hogy amint növekednek a város bevételei a helyi iparűzési adó növekedésével párhuzamosan, úgy tudják majd a lakosság terheit csökkenteni, és csökkenteni a többi nyugdíjas építményadóját is.)
- Mészáros András szerint a csatornázási pénzből visszaígért 250 ezer forint senkinek sem jár vissza:
- Ezt a csatornára, annak védelmére és műtárgyaira költötték a társulatok és a társulás. Azt a sikeres csatornázást támadják, amelyben Döcsakovszky Béla és Csőzik László kudarcot vallott, ami az elmúlt 13 év sok érdi sikerének a legnagyobbika, amelynek végrehajtásában soha senki semmilyen kivetnivalót nem talált. Klímavészhelyzetről beszélnek, de ez volt akkoriban az ország legnagyobb klímavédő, környezetvédő beruházása – hangsúlyozta az érdi Fidesz elnöke, aki hozzátette - Elég volt a hazugságokból és a rágalmakból. A jövőben minden egyes hazug szóért felelnie kell az új városvezetésnek, amit a jog eszközével ki is fogunk kényszeríteni.
Ha valaki jókat szeretne így szombat délután röhögni, azoknak két részletet emelnénk ki az Aradszki / T.Mészáros féle posztokból, amellyel a két hisztiveterán szépen bemutatja az érdieknek, hogy milyen az, mikor valaki nem tudja elengedni a hatalmat és patológiásan ragaszkodik hozzá:
“... Igyekeztünk cáfolni ezeket a hazugságokat, mindig elmondtuk az igazságot, de a baloldali média politikai erejével és túlsúlyával legyőztek minket.
A balliberálisok a gátlástalan hazugságaikkal és rágalmaikkal nyerték meg a választást. Az eredményt – ha nehéz szívvel is – elfogadtuk (gyengébbek kedvéért: ELFOGADTUK)...
a másik:
“...Csőzik ezzel szemben elmenekül a munka és a felelősség elől. Semmit nem csinál, semmi nem épül, mióta átvette a város irányítását. Több hazugságot kreált és terjesztett, több feljelentést inspirált, mint ahány köbméter földet megmozgattak Érden a Modern Városok Program keretében a hivatalba lépése óta….”
Ezekhez nagyon nem fűznénk hozzá semmit.
Talán annyit, hogy TWO Bandi, a két krónikus eset.
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.