TÍZEZREKET HÚZTAK KI AZ ÉRDIEK ZSEBÉBŐL! Aradszkiék szándékosan adnak kevesebbet
2020. február 16. írta: BoldogÉ

TÍZEZREKET HÚZTAK KI AZ ÉRDIEK ZSEBÉBŐL! Aradszkiék szándékosan adnak kevesebbet

munkavallalok.jpg

Béremelési korrekciót, legalább 1,2 százalékos visszamenőleges nyugdíjkiegészítést, a nemek közötti béregyenlőtlenség megszüntetését, valamint a közszolgáltatók számára mielőbbi bérajánlatot követel a Magyar Szakszervezeti Szövetség - adta hírül a napi.hu

A szervezet ezt a KSH inflációadatai és a GDP-növekedés alapján nemcsak indokoltnak tartja, de el is várja.

Szerintük az örvendetes, hogy a "magyar gazdaság Európa élmezőnyében van", és a GDP a vártnál jobban, 4,9 százalékkal növekedett, hiszen ezek alapján teljesen egyértelmű kell legyen, hogy a "haszonból" a munkavállalók is részesüljenek.

A MASZSZ elnöke, Kordás László emlékeztet: a kormány tavaly év végén egyoldalúan, a szakszervezeteknek beígért egyeztetés nélkül 8 százalékos minimálbér-emelésről döntött, miközben a gazdasági növekedés ennél jóval többet, mindenképpen kétszámjegyű mértéket is elbír.

A nyugdíjak emelésével is végtelenül elégedetlen a szövetség, hiszen most, hogy kiderült, az éves infláció 4,7 százalék - amelyből vélhetően 4 körüli százalék realizálódik majd - a szövetség 1,2 százalékos azonnali nyugdíjkiegészítést szorgalmaz. Ezt az elnök az élelmiszerárak drasztikus növekedése is indokolja.

A MASZSZ elnöke a nemek közötti, a nők hátrányára továbbra is fennálló jelentős bérkülönbségre is felhívja a figyelmet, mert úgy látja, a kormány az uniós ajánlás ellenére sem hajlandó ezzel a súlyos problémával érdemben foglalkozni. Ezt támasztja alá a KSH legfrissebb jelentése is, amelyből egyértelműen kiderül, hogy egy átmeneti közelítés után újból mélyült a férfiak és a nők közötti bérszakadék. 

Kordás László felhívja a figyelmet a közszolgáltatásban egyre forrósodó hangulatra is, amelynek oka a kormány bérajánlatának halogatása. A közlekedési ágazatban dolgozók és a vízszolgáltatók körében is egyre nagyobb az elégedetlenség. A MASZSZ várhatóan a jövő héten egyeztet a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának résztvevőivel, s arról, hogy milyen közös fellépéssel lehet a kormányból ajánlatot kikényszeríteni. Elképzelhető - monda az elnök -, hogy az érintett szakszervezetek egységesen fognak kollektív munkaügyi vitát kezdeményezni a kormánynál.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr5615476540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása