ÉRDI PARKOLÁSI KÁOSZ: Csőzik leállította a parkoló lezárását
2020. február 27. írta: Smitt Róbert Író

ÉRDI PARKOLÁSI KÁOSZ: Csőzik leállította a parkoló lezárását

 parkolo_stop_shop200122.jpg

Hamar sikerült lépnie Csőzik Lászlónak parkolás-ügyben, úgy tudjuk, már sikerült is leállítania a Stop Shop parkolóház második emeleti lezárását a polgármesternek.

Mint ismeretes nemrég nagy felháborodást váltott ki, hogy az érdi Stop Shop üzemeltetője, mivel elege lett abból, hogy áruházba érkező vásárlók alig tudnak leparkolni, mert a elfoglalják  előlük a parkolóhelyeket, január 20-tól bezárta az áruház első emeleti parkolját. Hamarosan újabb szintet zár be a Stop Shop üzemeltetője, ami várhatólag tovább fogja növelni a felháborodást, de nyilván megállítja a boltok bevételének csökkenését, hiszen ez a fő oka a lépésnek.

Információink szerint tegnap délután a táblákat levették, a zárást bizonytalan ideig, vagy végleg elhalaszthatják, miután Csőzik László polgármester nyomatékosan megkérte az üzemeltetőt, hogy ne zárja le a parkolót.

A parkolási problémákkal az Érd Mediacentrum valamennyi felületén folyamatosan foglalkozunk. 

 

Fotó: érdmost

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7015493708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása