BRUTÁLIS TANÁCS ÉRDIEKNEK! Kerüld a csonttörést, csak az igazán durvákat fogják műteni
2020. március 31. írta: BoldogÉ

BRUTÁLIS TANÁCS ÉRDIEKNEK! Kerüld a csonttörést, csak az igazán durvákat fogják műteni

rontgenfelvetel-vizsgalat-mti-ujvarisandor.jpg

Elsőre nem tűnik a laikusoknak rémisztőnek, sőt simán egyetértünk vele, hogy koronavírus járvány idején minden lélegeztetőgépet a járvány kárának mérséklésére kell szentelni.

Sajnos ennek azonban nagyon messzeható következményei lehetnek a mai magyar egészségügyi viszonyok között, amelyről az Index írt. Annak kapcsán tette, hogy nemrég az Egészségügyi Szakmai Kollégium traumatológia- és kézsebész tagozata új ajánlást tett közzé a törések- és egyéb baleseti sérülések ellátására. Komoly járványnál még annak árán is vállalják a műtétek elhalasztását, hogy később helyreállító műtétekre lesz szükség, de azt majd a járvány utáni időkben csinálják.

Ezek után már nem merülhet fel senkiben a kérdés, miért jelent óriási terhet az egészségügyi rendszerünkre a kiszámíthatatlan koronavírus. A lélegeztetőgépek és a hozzájuk értő személyzet szorosan a kórházi műtőkhöz kötődik, komoly járvány esetén nem lesz hely, szakember és idő sem, még a baleseti sérültekre sem igazán.

A nemrég közzétett dokumentumban új eljárásrend szerepel a baleseti sérültek ellátásához:

eljarasrend-emmi-csonttoresek.jpg

Elsősorban azt mérlegelték, milyen ellátásoknál lehet kikerülni vagy elhalasztani a műtéteket, hogy a járvány súlyosbodása esetén minél több szabad lélegeztetőgép és ehhez értő személyzet maradjon a Covid-19 betegek ápolására.

Részben a nem nyílt, és komolyabb csontelmozdulással nem járó bokatöréseket és csuklótöréseket az orvosok legfeljebb kézzel teszik helyre, majd a hagyományos módon sínbe helyezik, rögzítik, gipszelik - kivéve az idős korosztályt érintő csípőtáji törések. A koronavírus esetén az ajánlás szerint a 65 évesnél idősebb korosztályt különösen veszélyezteti a fertőzés és egyéb szövődmények, ezért náluk minden más esetben a műtét elkerülését javasolják.

AZ IDŐSEK ESETÉBEN MÉG EGY ELMOZDULT ÍZÜLETEN BELÜLI TÖRÉS EGYSZERŰ RÖGZÍTÉSE (KONZERVATÍV KEZELÉSE) IS ELFOGADHATÓ KOMPROMISSZUM AZ OPERÁCIÓ HELYETT.

Ha a járvány miatt nem lesz elég aneszteziológus, akkor már csak 

"a testüreg megnyílásával járó sérülések, a politraumatizáció, az életet veszélyeztető központi idegrendszeri, cranio-sacralis (koponyacsonti) sérülések, vérzések és nyílt törések, valamit a szakmailag indokolt sürgős szükség műtétei, például kompartment szindróma (az izmok elhalásával járó, súlyos, végtagot veszélyeztető állapot) jelentenek halaszthatatlan műtéti indikációt."

Egyéb esetekben halasztani javasolják a műtét, 

felvállalva azt a kompromisszumot, hogy későbbiekben a járvány felszámolása után többszörös korrekciós műtétek szükségessége merülhet fel.

Ha valakinél felmerül a koronavírus fertőzés gyanúja ilyen eseteknél, azt elkülönítve, védőöltözetben kezdhetik el kezelni, izoláltan, pozitív esetként kell rá telinteni mindaddig amíg az ellenkezője ki nem derül. Addig a műtétre sem kerülhet sor. 

Ha az eredménye negatív, normál módon megműtik, de 

"A REHABILITÁCIÓS ALAPELVEK ÁTMENETI HÁTTÉRBE SZORÍTÁSA MELLETT".

a lehető legkorábban elbocsátják.

Ha valakinek pozitív a teszteredménye, akkor speciális erre szakosodott team , erre a célra szolgáló műtőben műtheti meg. 

Megváltozik a jelenleg érvényben lévő rezidens- és szakorvos-képzési terv is, mindenkit visszarendelnek a saját intézményébe. 

fotó: MTI / Ujvári Sándor

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2515576926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.