FANTASZTIKUS ÁLLATOK AZ ÉRDI BAGOLY UTCAI RENDELŐBEN! Jövő héten még csatlakozhatsz 
2020. június 07. írta: BoldogÉ

FANTASZTIKUS ÁLLATOK AZ ÉRDI BAGOLY UTCAI RENDELŐBEN! Jövő héten még csatlakozhatsz 

bagolyrendelo-erd-cimlap.jpg

Március elején már írtunk arról a fantasztikus felújításról, amikor gondolt egyet Karácsony-Varga Gabi, az egyik anyuka és megszervezte ezt a Mária utcai rendelőben, ami párját ritkító!

Nem sokáig kellett várni a következőre, hiszen éppen folyamatban van, a Bagoly utcai gyerekrendelő kifestése, amihez bárki tud még csatlakozni.

bagolyrendelo-erd-keszul-01.jpg

bagolyrendelo-erd-keszul-02.jpg

A rendelő a jövő héten kerül befejezésre, most csupán az ábrák felrajzolása közben festettek fel párat. Gabi elmondása szerint projektor segítségével varázsolnak a falra mesefigurákat, ebből kifolyólag minimális kézügyességre van csak szükség ahhoz, hogy bárki egy csodát alkosson.

A tervezés során a doktornők kívánságait vették figyelembe, velük együtt állították össze, ők egyébként a megvalósításban is hatalmas részt vállalnak. Pár figura ma került a megvalósítandó ábrák közé. Ismét kaptak festéktámogatást, az egyik résztvevőnek köszönhetően, aki amúgy is festő, és amikor a főnökének mesélt a tervről, akkor a cége rengeteg festéket ajánlott fel.

bagolyrendelo-erd-keszul-03.jpg

bagolyrendelo-erd-keszul-bogyoesbaboca.jpg

A terv szerint  jövő héten szombaton, 13-án fejezik be a kreatív munkát az önkéntesek, akiknek a számát tudják bővíteni, ezért minden önkéntest szeretettel várnak továbbra is, hiszen még nagyon sok mesefigura várja, hogy  színesen pompázhasson.

Szombaton reggel 7-kor kezdődik a munka, de a nap bármely szakaszában lehet csatlakozni. Téged is sok szeretettel várnak, aki szeretne segíteni, be tud menni a rendelőbe.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8015752974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tejmészáros 2020.06.08. 15:20:53

Szépen fest TMA... az ellenzéki szerepben.
süti beállítások módosítása