TÖRVÉNYTELENSÉGGEL VÁDOLJÁK CSŐZIKET! Mondjuk nem kispályázott a rendeletekkel
2020. július 12. írta: Smitt Róbert Író

TÖRVÉNYTELENSÉGGEL VÁDOLJÁK CSŐZIKET! Mondjuk nem kispályázott a rendeletekkel

cs--zik.jpg

A veszélyhelyzet utolsó napján Érd polgármestere 46 határozatot hozott olyan ügyekben, amelyekről pár nappal később a képviselő-testület is dönthetett volna. A kormányhivatal vizsgálatot indított. 

Csőzik László azzal védekezik, hogy saját jóslata szerint olyan ügyekben alkotott határozatokat, amelyeket a közgyűlés egyébként konszenzussal elfogadott volna. Ugyanakkor nyilvánvalónak látszik, hogy a képviselő-testület megkerülésével Érden csorbultak az átláthatósághoz fűződő jogok.

Június 22. óta hallgatott Érd városvezetése az önkormányzat ellen indított törvényességi felügyeleti eljárásról, amelyet a polgármester különleges jogrend alatt meghozott 13 rendeletének és 106 határozatainak megkérdőjelezett törvényessége miatt indított a Pest megyei kormányhivatal.

Miközben köztudomású volt, hogy a koronavírus-fertőzések miatt elrendelt veszélyhelyzetet mikor törli el a kormány, az érdi összellenzéki szövetség polgármestere, Csőzik László június 17-én, a veszélyhelyzet utolsó óráiban egymaga negyvenhat határozatot alkotott – az esetek többségében olyan ügyekben, amelyekről pár nappal később a képviselő-testület is dönthetett volna.

Konkoly Zita jegyző azt írta az Átlátszónak adott válaszában, hogy a kormányhivatal törvényességi felhívását június 22-én kapták meg. “Az eljárás jelenleg is folyamatban van” – jelentette ki a jegyző.

Konkoly az Átlátszó érdeklődésére azt írta, hogy a kormányhivatal szakvéleményéről nincs tudomásuk. Kijelentette továbbá, hogy  “közgyűlési jogkörök elvonására nem került sor, a polgármester a veszélyhelyzet fennállása alatt a képviselő-testület feladat- és hatáskörét” az önkormányzati és a katasztrófavédelmi törvény, valamint a kapcsolódó jogszabályoknak megfelelően gyakorolta.

Konkoly szerint a kormányhivatal a polgármester döntéseinek döntéshozatali eljárását, valamint a képviselői jogok veszélyhelyzet alatti érvényesülését vizsgálja.

A vizsgálat, valamint az érdi politikusok által emlegetett dokumentum létezésére rákérdező levélre a Pest megyei kormányhivatal sajtóosztálya nem válaszolt.

Nem válaszolt az Átlátszó érdeklődésre Csőzik László polgármester sem. A kormányhivatali eljárásról nagy nyilvánosság előtt – tehát két és fél héttel a törvényességi felhívás Érdre érkezése után – először csütörtökön, az érdi képviselő-testület sorozatban immár negyedik rendkívüli ülésén beszélt.

Az ügyet nem a polgármester hozta szóba a június 9-i ülésen. Egy fideszes képviselő kérdezett rá: igaz-e, hogy törvényességi felügyeleti eljárás indult az önkormányzat ellen. Csőzik megígérte, hogy a kormányhivatal vizsgálati dokumentumát eljuttatja minden képviselőnek. (Ezzel Csőzik nem szívességet tesz, hiszen egy 2012-es kormányrendelet kifejezetten kötelességévé teszi, hogy tájékoztassa a képviselőket a törvényességi felhívás tartalmáról. Ennek a rendeletnek 7. paragrafusa a) pontja rendelkezik a polgármester kötelezettségéről.)

“Szerintem itt semmilyen jogszabálysértés nem történt” – jelentette ki az érdi polgármester.

A törvények világába betévedő gyanútlan szemlélő számára a jogi helyzet egyszerű: veszélyhelyzet idején a polgármester nagy hatalmat kap, szinte bármit megtehet. A katasztrófavédelmi törvény mindössze abban korlátozza, hogy radikálisan átalakítson önkormányzati intézményeket, megváltoztassa azok működését.

Ez azonban a jogszabályok fapados értelmezése. A polgármesterre értelemszerűen vonatkoznak az önkormányzati törvény alapelvei. Ezek pedig megkövetelik a jóhiszemű, rendeltetésszerű joggyakorlást, a városvezetőnek figyelemmel kell lennie döntéseinek meghozatalakor az arányosság és a szükségesség követelményeire.

A veszélyhelyzet során adott különleges jogkör nem lehet arra használni például, hogy a polgármester ellehetetlenítse politikai ellenfeleit vagy a közgyűlési vitát, nagyobb nyilvánosságot elkerülve le tudjon kínos, akár a választási programjának ígéreteit megszegő döntéseket.

(K.Z.)

A teljes cikket ide kattintva olvashatod.

 

Fotó: Átlátszó

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.



A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr815996544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása