Mint ahogy azt a legutóbbi cikkünkben is megígértük, megkérdeztük az érdi önkormányzati képviselőket, hogyan látják az elmúlt időszakot, mit sikerült elintézniük az elmúlt hónapokban? Milyen lépéseket, intézkedéseket tettek a városlakók érdekében? A képviselők ugyanis a demokrácia fontos “katonái” vagy azoknak kellene lenniük, hiszen mint a titulusuk is mutatja, minket, városlakókat képviselnek. Vagy más szóval: értünk dolgoznak (már, aki értünk, és már, aki dolgozik), figyelnünk kell hát rájuk. Természetesen sok fotó látható a közösségi és a személyes oldalakon (már, akinek van és használja ezeket) még a koronavírus-járvány ideje alatt is, ami munkájukat hivatott bizonyítani, de ennél azért sokrétűbb egy képviselő munkája, illetve nem is biztos, hogy ért ezekhez a modern kütyükhöz.
Éppen ezért feltettük a politikusoknak azt a nagyon egyszerű, de talán idehaza merőben szokatlan kérdést, mondják meg konkrétan, mi az amit sikerült elintézni az önök számára? Teljesen mindegy, milyen színekben indult az illető, a mérce az elvégzett munka kell legyen.
A válaszok beérkeztek, és most nagy örömmel megosztjuk olvasóinkkal.
Gál Alexet legtöbb esetben szemeteléssel kapcsolatban keresték, szemétkupacok elszállítását kérték különböző helyeken Fenyves-Parkvárosban. Szűcs Gábor alpolgármesterrel közösen sok esetben pár napon belül elintézték az elszállítást. Ugyanakkor figyelemmel kíséri az érdi Facebook-csoportot, így előfordult, hogy a hivatalos kérés előtt tudott intézkedni, amiért nagyon hálásak voltak a helyiek.
Volt egy közös akciójuk, ahol a teljes frakcióval az Erdőszéle Tagóvoda területén hárs és platán fákat ültettek.
Tetlák Örs válaszában kifejtette,hogy számos kisebb felújítási munkát (útkarbantartást, közterületi rendezést, belógó ágak, vagy megnőtt gaz vágását, vízelvezetési problémákat) rendelt meg és végeztett el jellemzően az ÉKFI-vel, de több városszerte érzékelhető program elindításában is részt vett. Nem kizárólag a körzet számára lesz fontos például a Bakonyi utcában hamarosan induló víztározó medence rekonstrukciója, vagy a Tárnoki út végén épülő esővíz tározó és park kialakítása, illetve a választókörzet lakóinak közlekedését is nagyban befolyásoló csomópontok felújítása. Hamarosan az idei évben is felkerülnek a közvilágítás sűrítése keretében új köztéri lámpák, a körzetben a Radnai, a Mecseki, a Gyula és a Könyves Kálmán utcákban. Tetlák nevéhez kötődik, többek között, a havi zöldjárat beindítása, a kerti égetés betiltása, a veszélyhelyzet alatt a szociális ellátások részben szervezése, részben felügyelete, a sasvárosi Dr. Staud József Egészségház befejezése és valódi megnyitása, a Beliczay-szigeten a tanösvény felújítása, a Virágzó érdi porta pályázat kibővítése és meghirdetése.
Arra a kérdésre, mit tervez a jövőben a körzetében, a következőket válaszolta: A madár- és rovarbarát város koncepciót mindenképpen a megvalósítás útjára indítjuk, a közigazgatási határon belül túraútvonalakat fogunk kijelölni, létrejön az első babafa-liget, átadjuk az érdligeti záportározót és általában is folytatjuk a Modern Városok Programot. Nyáron indul az aszfaltozási- program, ősszel bepótoljuk a járvány miatt elmaradt szemétszedési akciókat és átfogó intézkedési tervet szeretnék kidolgozni az illegális hulladék lerakásának megelőzése érdekében.
Lengyel Péter rendezetlen udvarokkal és utcaképpel kapcsolatos folyamatos egyeztetéseket emelte ki, és a Cinke-Deák F. utcák napelemes világítását, más helyszíneken előkészítést, az utcakarbantartások intézését ÉKFI felé; A téli időszakban a többszöri ételosztást, segélyezést, veszélyhelyzet alatti bevásárlást, csekkbefizetést, ételosztás. A Bagoly utcai rendelőnél A bankomat telepítésének elindítását; a régi Bölömbika utcai rendelő funkciójának kialakítását a, közösségi tér tervezésének elindítását a Bíbic utca elején; a rágcsálóirtás megrendelését a körzetben. Az önkormányzati képviselő a Vadlúd utcai szeméthegy tényleges eltüntetését ígéri valamint a Bölömbika utcai épület funkciójának eldöntését és kivitelezését. Ezeken kívül bankomat telepítését az új rendelőnél, aszfaltozások megkezdését a körzetben, közvilágítás javítását és további rendszeres utcafórumokat.
Andrasek Mónika kifejtette, hogy a megválasztását követő pár napon belül már érkeztek hozzá lakossági kérések, például: a Baján utcán végzett vízmű felújítások után elbontották az amúgy nem hivatalosan kijelölt járdát, amit a Városüzemeltetési iroda segítségével sikerült rendezni.
Az önkormányzat által kölcsönzött és az ÉTH által üzemeltetett ágdarálót számos esetben tudta a képviselő asszony igény szerint kirendelni, amely hatalmas segítség volt az igénylőknek, akik rendkívül hálásak voltak.
A politikus körzetében található Kutyavári rom területén sikerült elkezdeni a felújításokat, melyek ebben az évben még folytatódni fognak.
A vírushelyzet miatt elrendelt karantén időszak alatt tagja volt az önkormányzati önkéntes csoportnak-
Nemrég jelezte azt a problémát is,hogy az Érdligeti parkban, a vízelvezető alagút nyílását sürgősen le kell zárni egy komolyabb baleset elkerülése érdekében. A nyílást ideiglenesen elzárták, amit később ráccsal fognak befedni.
Az elmúlt hetekben, a városüzemeltetési irodával egyeztetve, a közterületi világítás fejlesztése keretein belül, lehetősége volt kérvényezni, hogy a Kármentő, Kadarka, Elek és Ede utcákban helyezzék el a lámpatesteket.
Dr. Asztalos Éva valamilyen okból nem küldte el nekünk a válaszát, hanem saját Facebook-oldalán osztotta meg az elvégzett munkákat, projekteket.
Csornainé Romhányi Judit saját bevallása szerint a megválasztása óta napi szinten 3-4 telefont, e-mailt kap a körzete lakosaitól,rengeteg információt ,segítséget kérnek tőle, napra kész kell, hogy legyen minden apró kérdésben, mint például a szelektív hulladék szállításban a, zöldjárati időpontokban, az ágdaráló rendelésben mikéntjében, adókedvezményben, szociális segélyekben, természetvédelemben, fakivágásban, építkezési és építéshatósági hatósági kérdésekben, önerős útépítésben csatornabekötésben. A körzetében több kátyúzási munkát is elvégezetek, például a Cseresznyefa, az Alsóvölgyi, az Estike és Badacsonyi utcában.
A képviselő asszony előtt álló munkák még ebben az évben: Alsóvölgyi-Felsóvölgyi forgalom csillapításának, lassításának megoldása. A törökbálinti kiserdő bekamerázása, ezt követően az erdő aljának kitakarítása. Valamint az aszfaltozási munkák előkészítése.
Csépán István válaszában azt írta, hogy az elvégzett munkák, többek között, a következők voltak a körzetében: a Drégelyi - Egervári utcában Szovátai úrhoz közelebb eső részen a csatorna beruházás miatt megsüllyedt aszfalt felület felújítása. A Sóskúti - Fűtő utca sarkán lévő önkormányzati terület szemét, hulladék mentesítése.
A Bem téri lámpás kereszteződés lévő gyalogátkelőhely nyomógombjának lecserélése a Kádár utca és Iparos utca sarkán lévő hajléktalanok által illegálisan használt magántulajdonban lévő ingatlan tűzeseteinek jelentése hivatalos szervek felé.
A Bem téri lámpás kereszteződés meghibásodásának bejelentése, megszüntetése. Alsóerdősor utca végén lévő magánterületen felhalmozott kommunális szemét és rágcsálók miatti bejelentés az adott hivatalok irányába. Ezeken kívül még elég sok kisebb-nagyobb beruházást is megemlített a politikus.
Gregus László címszavakban válaszolt, mint például: szociális ügyek intézése,
kátyúzás. gázbekötés, fűnyírás, Érdi Újság terjesztése, ilyenek. Úgy látszik, valamiért nem érezte fontosnak, hogy kicsit jobban kifejtese nekünk, milyen munkát végzett el a választások óta a körzetében.
Tekauer Norbert speciális helyzetben van, mert egyetlen körzet sem tartozik hozzá, ezért a város legkülönbözőbb helyeiről kapott lakossági megkereséseket, amelyeket a lehető legrövidebb és leghatékonyabb módon próbált megoldani. Ezek között voltak árok és áteresz takarítások, fűkaszálások, forgalmi probléma megoldása, téli siktalanítás, szociális problémák megoldása.
Balla Imre válaszában a Felvigyázó utcát említette meg, amely nem egyértelmű sikertörténet, de az ott lakók életében nagy változás. Az Elöljáró utca jelenlegi átépítésénél sikerült elérnie, hogy ne csak a két szélső kis sávot, hanem az egész utcát elbontsák, és rendesen megépítsék. A Hírnök utcára kikerültek a 20-as táblák, hogy a vasúti építkezés miatt ott közlekedő teherautók minél kevésbé verjék fel a port, és tegyék tönkre az amúgy is már eléggé megviselt utat.
Simó Károly is a sima felsorolásokat szereti, amelyekből csak párat emelünk ki, a hitelesség kedvéért: A Fácán közben a fák pótlása tavasszal, a belső utcák mentén a vezetékekbe lógó ágak metszése, illetve az illegálisan lerakott zöldhulladék elszállíttatása. A Pintyőke utca parkolási problémák megszüntetése érdekében először az óvodai oldalon parkolási lehetőség kialakítása, utána a garázssor melletti terület tisztítása és murvázása, majd megállni tilos tábla a járdán közlekedők és a lakótelepiek biztonsága érdekében.
Rendszeres jelzés a beruházáson dolgozók irányába a parkolási gondokkal kapcsolatban és a szomszédságot zavaró zaj ügyében. A Pacsirta utcában ivóvízvezeték csere nyomán a megfelelő helyreállítás érdekében jelzések az illetékeseknek. A Fácán utcában vezetékbe lógó közterületi ágak jelzése a fenntartónak. A Pacsirta utcában a helyszínen közvetítés az elektromos kábel fektetők által felbontott járda ügyében. A Fogoly utca teherforgalom kitiltása érdekében intézkedéseket kért.
Demjén Attila valamiért úgy érezte, meg kell sértődnie a kérdéseinken, ennek megfelelően a következőket válaszolta:
“2014 és 2019 október között az érdi 8. választókerület önkormányzati képviselője voltam. Választókerületben, melyet képviseltem, öt év alatt nagyon sok fejlesztés történt ( felszíni vízelvezetők, utak helyreállítása, utcák aszfaltozása,járdák építése, óvoda felújítás és még sokáig sorolhatnám), melyek felől érdeklődhettek, illetve írhattak volna oldalukon, de nem tették. Eme jó szokáson most miért változtatnának?”-írta a képviselő.
Szűcs Gábor nem volt ilyen sértődős. Mint írta, ígérete szerint ,többek között, a vasút alatti, a Gyár - Porcsinrózsa utca és a Túróc utca Tétényi utca kereszteződés-összekötő gyalogos aluljáró mindkét oldalán megcsináltatták a közvilágítást. A beruházás során nem csak az aluljáróba, de annak a bejáratai elé is lámpatestek kerültek felszerelésre, ezzel biztosítva a kényelmesebb és biztonságosabb közlekedést.
Az Érdligeti parknál található Sulák-patak nyílt medrének Balatoni út alatti áteresze nem volt elzárva. Sajnos így a gyerekek izgalmas játéknak tartották a benne való bujkálást. Ez rendkívül baleset-, sőt életveszélyes volt. Az Érdi Közterület-Fenntartó Intézmény munkatársai előkészítő felmérést végeztek a nyílásnál, és hamarosan rozsdamentes ráccsal kerül lezárásra ez az átvezetés. Addig is, amíg a rács legyártása folyamatban van, átmenetileg kordonnal kerítették el a területet. A Rebarbara utca és a Diósdi út kereszteződésénél lévő gyalogos átkelőhelyet használók régi álma vált valóra azzal, hogy megépült a korlát. Érdligeti vasútállomáson szemetesek és padok kerültek kihelyezésre. A Fürdő utcai játszótéren kijavították az összes régi játszóeszközt, és néhány héten belül átadásra kerül egy 6 méteres, új játszóeszköz is, és még sorolhatnánk.
A képviselők arra a kérdésre, hogy mennyire együttműködők a másik oldalon álló képviselőtársaik, általában azt válaszolták, hogy egyáltalán nem tudnak együtt dolgozni velük. Volt aki szerint a személyes találkozások alkalmával nincs semmi gond, de amint kilépnek az online politikai térbe elszabadul a pokol.
Ezt jól bizonytja például Simó Károly válasza, aki szerint Érd baloldali polgármestere bünteti a fideszes kerületeket, ezért akar elvonni és máshol elkölteni infrastruktúrára szánt pénzt. Hirtelen elkezdett a nyilvánosság miatt aggódni, szerinte az náluk rendben volt. A fideszesek állítólag felajánlották minden tudásunkat, tapasztalatukat az új polgármesternek, de a többség nem kért belőle.
Viszont Több önkormányzati képviselővel, pl. a többségi frakcióvezetővel, Lengyel Péterrel korrekt munkakapcsolatban vannak. Korrekt szakmai vitákat tudnak lefolytatni és nem csak vitatkoznak, hanem együtt is működnek, pl a madárneves utcák környékének problémái megoldásában.
Tetlák Örs kiemelte, a helyi ellenzék elsősorban pártjának és kormányának kíván megfelelni. Néhány sarkalatos kérdésben – bár ízléstelen politikai kiszólásokkal kísérve – volt ugyan egyhangú és a város érdekeit figyelembe vevő szavazás, de részükről általában a pártérdek a döntő. Hazudnék, ha nem ismerném el egy-két ellenzéki képviselőtársam körzetében végzett munkáját, de a minősíthetetlen stílus, amit jellemzően megengednek maguknak, általában közszereplőhöz méltatlan.
Lengyel Péter úgy fogalmazott, hogy a Szövetség Érdért képviselőcsoport tagjai közt harmonikus együttműködés van, azonban a Fidesz-KDNP-Összefogás képviselőivel igen nehéz a közös munka annak ellenére, hogy képviselői szinten nekem Simó Károllyal időnként sikerül apróbb kérdésekben egyetértenünk. Az látszik, hogy ők inkább a kormánypárt általános politikai céljait akarják megvalósítani, nem pedig a valós helyi kérdéseket megoldani.
A válaszokból szépen kirajzolódtak az érdi politikai élet kétértelműségei és ellentmondásai.
Ezek után arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak ismét a képviselőkről, lássuk mennyire ismerik őket illetve mennyire elégedettek velük olvasóink!
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.