Sérti a véleménynyilvánítás szabadságát a Facebook indokolatlan cenzúrája, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke javaslatott tett a kormánynak, hogy alkosson jogszabályt a közösségi médiáról.
Ezt a Magyar Nemzetnek mondta Péterfalvi Attila elnök, javaslatot tett arra, hogy a kormány alkosson a közösségi médiáról jogszabályt, amely szerint csak alapos indokkal lehet felfüggeszteni közösségi profilokat, és a magyar hatóság felülbírálhassa ennek jogosságát.
A nyár folyamán immár a második személyes profilfelfüggesztési hullám söpört végig a Facebookon. Tömegével, indokolatlanul, szűrés nélkül függesztett fel a Facebook személyes profilokat a lap szerint, amelyeket csak a személyi igazolványról készült fotó elküldése után, napokkal később oldottak fel.
Péterfalvi szerint a felfüggesztések gyakorlata aggályos, főleg úgy, hogy nincs ráhatásuk a hatóságoknak a személyi okmányok felhasználására.
Kormányzati körökben már azt is szorgalmazzák, hogy a visegrádi országok fogjanak össze, és alkossanak meg egy új közösségi felületet, hogy az információáramlás ne csak a Facebookon keresztül működhessen. Vizsgálni kell a Facebook szabálytalan eljárásait, és alternatívákat kell keresni – mondta el a lapnak Simon János politológus.
Péterfalvi Attila egyébként a Varga Judit igazságügyi miniszter által létrehozott Digitális Véleményszabadság munkacsoport ülésén felvette, hogy a személyes profilok felfüggesztésének felülvizsgálata legyen magyar kompetencia. Azt javasolta, hogy létre kellene hozni egy magyar hatósági eljárást, amelynek során a magyar hatóság kötelezi a Facebookot az indokolatlan letiltások felülvizsgálatára, hogy a véleménynyilvánítás valóban szabad maradjon.
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.