HOLNAPTÓL ÚJ SZABÁLYOK A VOLÁNBUSZ JÁRATAIN: külön előírások az országos járatokra
2020. augusztus 26. írta: BoldogÉ

HOLNAPTÓL ÚJ SZABÁLYOK A VOLÁNBUSZ JÁRATAIN: külön előírások az országos járatokra

busz-volanbusz-erd.jpg

Öt nappal kiterjeszti a Volánbusz a szeptemberi havi és első félhavi helyközi bérletek érvényességét, és elfogadja helyközi járatain a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket, így azok csütörtöktől érvényesek az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A tanulóbérletek váltásához a társaság december közepéig - a közszolgáltatási utazási kedvezmények igénybevételére jogosító, a járványügyi veszélyhelyzet időszaka alatt lejárt hivatalos okmányokhoz hasonlóan - elfogadja a lejárt diákigazolványokat is, de arra kéri az utazókat, hogy mielőbb intézkedjenek az érvényesség meghosszabbításáról vagy új igazolvány igényléséről.

Mint írták, a Volánbusz egyes országos járatai - az ülőhely-biztosításért, a megnövekedett utazási igények kezeléséért és a beszállítási folyamat gyorsításáért - csak elővételben megváltott jeggyel vehetők igénybe. A bérlettel rendelkező utasok, valamint a 6 éven aluli és a 65 éven felüli, ingyenes utazásra jogosult utasok is csak elővételben váltott, ingyenes helyfoglalást tartalmazó menetjeggyel szállhatnak fel ezekre a járatokra.

Egyes országos járatokra a menetdíjon túl kiegészítő jegy váltása is szükséges. Az övezetenként meghatározott kiegészítő díjra a közlekedési mobiljegy és társalkalmazásaiban biztosított 5 százalékos kedvezményen felül más utazási kedvezmény nem érvényesíthető, a bérlettel rendelkező utasok azonban kiegészítő jegy váltása nélkül utazhatnak - tették hozzá.

A társaság továbbra is azt kéri, hogy aki teheti, elektronikus úton váltsa meg jegyét, bérletét. Augusztus 1-jétől a Volánbusz a teljes árú, az 50 és a 90 százalékos helyközi (távolsági) menetjegyekre, valamint az applikációkban a menetjegyekhez megvásárolt távolsági kiegészítő jegyekre 5 százalékos kedvezményt biztosít.

A járványügyi készültségben érvényes előírások szerint a tömegközlekedési járatokon kötelező a szájat és az orrot is eltakaró maszk, sál vagy kendő használata, lázzal és meghűléses tünetekkel járó betegség esetén pedig ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket - hívták fel a figyelmet.

A Volánbusz autóbuszjáratait, menetrendjét, jegy- és bérletváltási szabályait érintő változásokról a társaság honlapján, a közlekedési mobiljegy alkalmazásról a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán lehet tájékozódni.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3716177950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása