A “LÁBUKAT LÓGATTÁK” AZ ÉRDI ISKOLAŐRÖK: de a megyében is, a rendőrség szerint
2020. október 04. írta: BoldogÉ

A “LÁBUKAT LÓGATTÁK” AZ ÉRDI ISKOLAŐRÖK: de a megyében is, a rendőrség szerint

iskolaor_3.jpg

Közzétette a kezdeti időszakról szóló rövid áttekintését az  Országos Rendőrfőkapitányság (ORFK).

Egy hónapja álltak szolgálatba az iskolaőrök, akiknek a munkája jellemzően bűnmegelőzési természetű: céljuk a belső rend fenntartása, az iskolai erőszak megelőzése.

Szeptember 1-je és 30-a között 206 esetben volt szükség az iskolaőrök intézkedésére, elsősorban bűnmegelőzési célú figyelemfelhívásra. Testi kényszert összesen kétszer kellett alkalmazniuk, egyéb kényszerítő eszköz alkalmazására pedig egyelőre nem volt szükség.

Az ORFK közzétette, hogy hol, mennyi alkalommal volt szükség intézkedésekre, mindezt megyei bontásban:

BÁCS-KISKUN 3
BARANYA 9
BÉKÉS 3
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN 32
CSONGRÁD-CSANÁD 3
GYŐR-MOSON-SOPRON 6
HAJDÚ-BIHAR 12
HEVES 20
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK 26
KOMÁROM-ESZTERGOM 4
NÓGRÁD 50
SOMOGY 3
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG 5
TOLNA 11
VAS 3
VESZPRÉM 5
ZALA 11

Látható, hogy egész Pest megyében egyetlen intézkedést sem kezdeményeztek.

Az iskolaőr a rendelkezésére álló kényszerítő eszközöket kizárólag legvégső esetben használhatja, ha a saját vagy másvalaki élete, testi épsége veszélybe kerül. Az iskolaőr tevékenységét csak a nevelési, oktatási intézmény területén, tanítási időben végzi.

Azt írják a rendőrök, hogy az első hónapnak kedvezőek a tapasztalatai, az iskolaőröket mind a pedagógusok, mind a diákok kedvezően fogadták. 

fotó: illusztráció

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük! 

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr1216226706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása