Beindultak a lakásépítések- De ki tud manapság építkezni vagy lakást venni?
2017. július 28. írta: Cseri Pál

Beindultak a lakásépítések- De ki tud manapság építkezni vagy lakást venni?

vg_hu.jpg

Az első fél évében 5004 új lakás épült, 46,4 százalékkal - 1587-tel - több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 19 823, 40,2 százalékkal több, mint a múlt év első felében - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az épített lakások száma Budapesten nem változott, ugyanakkor a megyei jogú városokban 38,3, a többi városban 81,1 százalékkal, a községekben majdnem kétszeresére, 97,5 százalékkal nőtt.

A kiadott építési engedélyek és a bejelentések alapján építendő lakások számának 40,2 százalékos növekedésén belül Budapesten az egy évvel korábbihoz képest kétszer annyi, 112,2 százalékkal több 8378 lakás építését tervezik, ami az országos adat 42,3 százaléka. A kisebb városokban 89,9 százalékos a növekedés, míg a községekben 29,0 százalékos csökkenést jelez a statisztika a múlt év első feléhez viszonyítva.

A természetes személyek által épített lakások aránya 46 százalékról 50 százalékra emelkedett, a vállalkozások által építetteké 54 százalékról 50 százalékra csökkent a múlt év első fele óta.

Az újonnan épült lakóépületek között a családi házak aránya 43 százalékról 46 százalékra, a többszintes, többlakásos épületeké 46 százalékról 47 százalékra nőtt, míg a lakóparki épületeké 8 százalékról 3 százalékra csökkent.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 6 négyzetméterrel 95 négyzetméterre nőtt.

Címlapfotó: vg.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8612695989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása