Egyre többen kérdezték, hogy mikor lesz a következő Érd Körbe, bár a rutinosabb résztvevők jól tudják még hirdetés nélkül is, hogy évek óta szeptember utolsó vasárnapja a dátum, vagyis most
- szeptember 24-e!
Ne hagyd ki, most sem!
De engedjétek meg, hogy rögtön egy felhívással kezdjük, mert nagy szükségünk van szervező, rendező segítőre!
Amennyiben már legalább két alkalommal részt vettél Érd Körbén és más alkalommal is örömödet leled a kerékpározásban, és még emellett szimpatizálsz tevékenységünkkel is, kérlek jelentkezz szervezőnek, tapasztald meg te is, hogy bár feladatokkal is, de annál több jó érzéssel jár egyesületi munkánk.
Jelentkezni az Érd Körbe Egyesület facebook csoportjának küldött üzeneteddel tudsz! Köszönjük!-írják a szervezők a Facebookon.
És akkor a rendezvényről némi infó:
Előzetes és helyszíni regisztráció nincs.
A rendezvény ingyenesen látogatható!
És amit hozz: Jó kedved, családod és barátaid, és persze a kerékpárod!
Amit biztosítanak: Szervezett kerékpár túrát, biztosított útvonalakon, jó hangulatot, friss vizet a kulacsokba, zsíroskenyeret a bendőbe!
A távok és útvonalak:
* kis kör: kb. 8-10 km - Óváros felé a szokásosnál kicsit rövidebb úton, az Alsó utca felé indulunk. A Főtér mellé visszaérve a Felső utcánál állunk majd meg, itt a rövidebb távot vállalók visszatérhetnek a kiindulási pontra.
* nincs 15 km kör!
* nagy kör: kb. 28-30 km lesz,
* Sólyom Lajos emlékkör, mely országúti városon kívüli kb.60- 80 km
Mivel minden alkalommal egyre többen jönnek, akik először vesznek részt tömeg rendezvényen, extra adag figyelemmel közlekedjenek majd!
térkép: https://www.google.com/maps/d/viewer?mid=1Zt-ZYKPvVPkgvNDV5QsHcA3X4m0
Nyomj rá az "ott leszek"-re, és hívjon meg minél több ismerőst, ezzel is segítve a szevezők munkáját.
Ha ennél többet nyújtanál magánszemélyként, vagy cégként, szervezetként, csatlakozz az Egyesülethez. Írj ide: erdkorbe@gmail.com
Címlapfotó: Érd Körbe Facebook
írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com
Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!