Szombaton rendezik meg a 4. Riczu Imre kerékpáros emlékversenyt.
2017. szeptember 26. írta: BoldogÉ

Szombaton rendezik meg a 4. Riczu Imre kerékpáros emlékversenyt.

riczu-emlekverseny-velo-hu.jpg

Törökbálinton rendezik meg szombaton, az immár 4. Riczu Imre országúti kerékpáros emlékversenyt.

A szervezők tájékoztatása szerint a 8.45-kor kezdődő program elején a résztvevők először tiszteletkört tesznek meg az edzésbaleset következtében 2014-ben elhunyt Riczu Imre emlékére.

A parakerékpáros bajnokság 9 órakor, az utánpótlás futamok 10 órakor, az amatőr felnőttek viadalai pedig 11 órától kezdődnek.

A 4. Riczu Imre emlékverseny - amelyen a 6,3 kilométeres városi pályán összesen 120 kilométer vár a résztvevőkre - 15 órakor rajtol.

Riczu Imre - aki versenyző, edző és a válogatott szerelője is volt - 2014. június 21-én, kerékpározás közben szenvedett balesetet a Velencei-tónál, és olyan súlyos agykárosodás érte, hogy másfél hét múlva, július elsején elhunyt. Idén október 20-án lenne 38 éves.

(MTI)

címlafotó: velo.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr1412897430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása