Ajándékmilliókból újíthatod fel az otthonod: pályázat nélkül osztják a pénzt
2017. november 26. írta: BoldogÉ

Ajándékmilliókból újíthatod fel az otthonod: pályázat nélkül osztják a pénzt

lakas-penzcentrum-hu.jpg

A legfrissebb előrejelzések szerint komoly lehűléssel érkezik a december, jövő héten már napközben sem lesznek ritkák a mínuszok, és havazás is várható. Tél tábornok támadása ráadásul egyet jelent a borsos rezsiszámlákkal is; a december elején érkező, novemberi fogyasztást listázó közüzemi díjak már komoly fejfájást okozhatnak a nem átalányon lévő családoknak.

Mivel az elképesztő hideg nem tesz túl jót a családok pénztárcájának, így mindenképp eszünkbe juttatja a tényt, hogy ma a Magyarországon felhasznált összes energia 40 százalékát épületeinkben használjuk el, amelynek mintegy kétharmada a fűtés és hűtés számlájára írható. A háztartások energiafelhasználásának megközelítőleg 80 százaléka hőcélú felhasználás (fűtés, használati melegvíz, illetve főzés).Ugyanakkora nagyjából 4,3 millió lakást kitevő állomány 70 százaléka nem felel meg a korszerű funkcionális műszaki, illetve hőtechnikai követelményeknek.

okatmondó adat, hogy ma még egy azonos alapterületű budapesti lakás fűtési energia-felhasználása duplája egy hasonló bécsi lakásénak. Magyarország az EU 27 országából az EU átlagához viszonyított, az éghajlati különbségekkel korrigált lakossági energiafogyasztás tekintetében a tíz legmagasabb között van (a 2000-2007 közötti 220 kWh/nm/év európai átlaghoz képest a magyar lakossági átlagérték 247 kWh/nm/év).

Az energiahatékonyság javításának tehát kiemelt részét kell, hogy képezzék az épületenergetikai fejlesztések. Ezen belül elsősorban szigetelésre,nyilászárócserére, valamint fűtéskorszerűsítésre, és a megújúló energia felhasználására kell törekedni. Kutatások szerint épülettípusonként ezek különböző mértékű alkalmazásával akár 60 százalékos megtakarítást is el lehet érni.

Ingyen osztják a pénzt a bankok

Mint azt feljebb is említettük, számos kutatás, illetve ma már többezer idehaza megvalósult valós lakossági korszerűsítés is igazolja, hogy komplex energetikai korszerűsítéssel akár annyit is meg lehet spórolni a rezsiszámlákon, hogy simán megérheti kölcsönből belevágni a munkálatokba, hiszen a hitelkamatok ma rekord alacsony szinten vannak. Azaz az energetikai számítással alátámasztott beruházást követően

a havi átalányon megtakarított összeg nagyobb, vagy legalább akkora lesz, mint a megvalósításhoz igénybe vett hitel törlesztőrészlete.

Ahhoz, hogy ezt kiderítsük, persze minden esetben egyedi számítást kell végeznünk. Ehhez egyrészt érdemes elkészíttetni az ingatlan zöldkártyáját, amely a jelenlegi állapoton túl ajánlást is megfogalmaz a korszerűsítésre. Másrészt a beruházás költségelemei kapcsán szét kell néznünk a piacon elérhető hitelkonstrukciók között is.

Ez utóbbira kiváló megoldást nyújthat a Pénzcentrum kalkulátora, amellyel a legtöbb magyar bank termékeit hasonlíthatjuk össze, köztük a korszerűsítésre igénybe vehető lakáshiteleket, illetve szabad felhasználást biztosító személyi kölcsönöket is. De a példa kedvéért, mi is elvégeztünk egy mintaszámítást. A beállításoknál abból indultunk ki, hogy

bő három millió forintból a korszerűsítések szentháromságából, azaz a szigetelés, nyílászárócsere, fűtéskorszerűsítés trióból kettőt a legtöbb esetben könnyedén kipipálhatunk.

Ennek megfelelően elsőre 3 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül az alapértelmezett funkciókkal kalkuláltunk. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót a Sberbank nyújtja (THM 10,90%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank ajánlata (THM 11,73%) sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cofidis, az Erste Bank konstrukcióját, illetve a Cetelem, és a Budapest Bank személyi kölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Na persze azt le kell szögezni, hogy így november vége felé - tekintve az egyes munkálatok kivitelezési idejének alakulását, amelyet erőteljesen tetéz az ágazati szintű munkaerőhiány - kizárólag a nyílászárók cseréje tűnik valóban megvalósítható beruházásnak, a többi megoldásra tavaszig, nyár elejéig várni kell. A nyílászárók estében ugyanis engedélyeztetésre csak ritka esetekben van szükség, maga a szerelési munka pedig, még egy nagyobb ingatlan esetében is belefér 1-2 napba.

Ha tehát már most beleugranál a munkálatokba, pusztán az ablakok cseréje a fenti példaszámításnál alapul vett összegnél jóval kevesebből is kijöhet. 1 milliós hitelösszeg mellett, és 60 hónapos futamidővel például a következő költségekkel számolj: a THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a Sberbank nyújtja (THM 10,97%), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (THM 11,69%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a CIB Bank, a Cofidis, az ERSTE Bank, illetve a Budapest Bank kölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Habár a példaszámítások igazolják, hogy még hitelből is megéri belevágni az energetikai felújításba, ettől függetlenül le kell szögezni, hogy egy hitelnek mindig vannak költségei, tehát a legjobb befektetés az, ha nagyobb részben (vagy teljes egészében) a megtakarításainkból finanszírozzuk a korszerűsítést.

6+1 tipp: fűts okosan a leghidegebb napokon is

Na persze azoknak sem kell lemondani az azonnali rezsicsökkentésről, akik még spórolnának  kicsit, és a kivielezéssel megvárnák a tavaszt. Az alábbi spórolós, és nem utolsó sorban ingyenes tippekkel ugyanis rengeteget tehetünk azért, hogy ne mejnen rá a gatánk is a közüzemi számlákra.

  1.  A nagyon hideg téli napokon nem szabad teljesen leállítani a fűtést, mert a nagyon lehűlt helyiségek felfűtése sok időt és energiát vesz igénybe. Alkalmazzunk ún. temperáló fűtést akkor, ha nem tartózkodunk a lakásban. Fontos az is, hogy otthonunk különböző helyiségeit - a tényleges használat idejére - mindig csak a rendeltetésüknek megfelelő hőmérsékletre fűtsük. A központi vagy cirkófűtésű lakásokban ezt úgy tudjuk megoldani, ha az egymástól eltérő hőmérsékletigényű helyiségek hőszabályozására a radiátorokhoz termosztatikus szabályozószelepeket építtetünk be. El sem hinnénk például, hogy a gyújtóláng átlagosan havi 10 m3 gázt használ el. A nem folyamatos üzemű készülékeknél ezért a gyújtólángot éjszakára zárjuk el.
  2.  Még a leghidegebb napokon is nagyon fontos, hogy rendszeresen szellőztessünk, hiszen a lakásban megrekedő és elhasználódott levegő is növeli az ilyenkor egyébként sem ritka megbetegedések számát - igaz, ilyenkor a télen megszokottnál pár perccel rövidebb is lehet a szellőztetés. A nagyra kitárt ablakkal történő 4-7 percig tartó szellőztetés sokkal költségkímélőbb, mintha huzamosabb ideig, résnyire nyitva hagynánk azt. Ennyi idő alatt kicserélődik a levegő a helyiségben, viszont a falak és a bútorok nem hűlnek át, megőrzik a lakás melegét. Ilyenkor csavarjuk lejjebb a fűtést, hiszen a radiátorra áramló hideg anélkül fokozza annak teljesítményét, hogy több energiát használna. Szellőztetéskor az ablak alatti konvektort állítsd takarékra, hogy égéstermék ne kerüljön a lakásba.
  3.  A burkolattal bevont fűtőtestünk légáramlását biztosító nyílásaira fordítsunk fokozott figyelmet, ezek a nyílások mindig legyenek szabadok. A fűtőtestet ne pakoljuk körül például bútorokkal, mert ez akadályozza a hő szabad áramlását. Az sem szerencsés, ha egy földig érő nehéz szövetből készült függöny lóg a fűtőtest előtt, de fontos a rendszeres és alapos portörlés is. A takarításnak ez a fázisa elég gyakran a "feledés homályába vész", pedig a radiátoron vastagon álló por is csökkentik a hő hatékonyságát.

+1 Hány fok legyen télen a lakásban?

 

Egészségügyi ajánlások alapján kijelenthető, hogy a téli hónapokban sem ajánlott túlfűteni a lakást. Napközben, különösen, ha a gyerekek még a föld körül élik az életüket, mászókorban vannak, érdemes 23-24 fokot tartani, ahogy legyen melegebb a fürdőszobában is, ahol meztelenre vetkőzünk, de éjszakára, alvás közben a 20 fok körüli hőmérséklet és a 60 százalék körüli páratartalom az optimális.

  1.  Olyan, házilag könnyen kivitelezhető módszerekkel is spórolhatsz, mint az ablak, ajtó köré ragasztható öntapadós szigetelőcsík vagy a radiátor mögé tehető hőtükör-fólia (ez pár száz forintos kiadást jelent). Maximum néhány ezer forintba kerül (sőt, házilag is könnyedén elkészíthető) a huzatfogó párna, amit az ablakpárkányra, vagy a teraszajtó alá tehetsz: alkalmazásával csökken a huzat és érezhetően melegebb lesz a lakásban.
  2.  Jelentős megtakarítás érhető el a nyílászárók résveszteségeinek csökkentésével. A behúzott függöny, a lehúzott redőny és a bezárt spaletta is segíthet a meleg szobában tartásában, azonban - ha tehetjük- a déli, napsütéses órákra hagyjuk beengedni a természetes fényt a lakásba - ez is melegíthet. Éjszakára mindenképp megéri lehúzni a redőnyöket, bezárni a spalettákat.
  3. Megfelelő komfortérzet nem csak a léghőmérséklet növelésével érhető el. 20°C hőmérsékleten, 60 százalékos páratartalom esetén a melegérzet ugyanolyan, mintha 40 százalék páratartalom mellett 22°C lenne. Ellenőrizd a fűtött helyiségek páratartalmát, szükség esetén párologtass. Ha azonban penészedik a lakás, tilos párásítani, a penész ugyanis nagyon súlyos betegsék okozója lehet. Persze sokan azt sem tudják, hogy a nagyon száraz, nagyon meleg levegő is veszélyes.

(pénzcentrum)

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr5113395803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása