2017, az érdiek és az Elvira major sikerének összefoglalója: ahol legyőzték a dilettáns városvezetést
2017. december 31. írta: BoldogÉ

2017, az érdiek és az Elvira major sikerének összefoglalója: ahol legyőzték a dilettáns városvezetést

elviramajorerd-agraragazat-hu.jpg

Az Érd-Elvira majorban több, mint 60 éve folyik gyümölcsfa-nemesítés. A kísérleti telepen találhatók a nemesítési és fajtafenntartást szolgáló ültetvények, a gyümölcs génbank, a vírusmentes nemes- és alanyfajta törzsültetvények. Ugyanitt, a géndiverzitást szolgáló gyümölcs génbankban 2200 tételt őriznek és értékelnek, szoros együttműködésben a Növénygenetikai Erőforrások Nemzetközi Intézetével.

A párját ritkító érdi génbank kormányzatoktól függetlenül sajnos folyamatosan veszélyeztetett helyzetben van.

Hogy miért fontos az Elvira-majorban működő génbank?A spekulációs nyomásokra érthető módon újból és újból felmerülnek újabb és újabb ipari és logisztikai fejlesztéseknek helyet adó területek átminősítési lehetőségei.

Kezdődött ez már igazán 2016-ban, de igazából 2017-ben fordultak élesbe a folyamatok, a nyár elejére úgy tűnt, az Elvira majort meg akarták szüntetni jelenlegi helyén.

Úgy tűnik akkorra teljesen elszánttá vált a kormány, hogy felszámolja jelenlegi helyén az Elvira majort.

Június 12-i határozatában a kormány felhívta a földművelésügyi minisztert, hogy a Magyarország Kormánya és Érd MJV közötti együttműködési megállapodásban rögzített ipari park fejlesztés megvalósítását akadályozó körülményeket vizsgálja meg, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ által az érdi Elvira-majorban folytatott tevékenység más ingatlanon történő folytatásának lehetőségét és annak költségeit vizsgálja meg, majd tegyen javaslatot az ipari park fejlesztés megvalósíthatósága érdekében szükséges intézkedésekre.

A hírek arról szóltak, hogy elköltöztetnék az Elvira-majort. Összecsomagolnák, és elvinnék Érdről. Mert akadályozza az ipari park fejlesztését.

Értik ezt? Megvizsgálják, hogy hogyan lehet párszáz hektár ültetvényt elköltöztetni. És ahogy ismerjük őket, meg is akarták találni ennek a lehetőségét. Érd szegényebb lett volna egy valódi kinccsel, gazdagabb egy kétséges eredményű ingatlanspekulációval.

Ekkor már nyíltan egy komoly érték léte volt a tét, ezért már az  ombudsman is megszólalt az ügyben, aki szerint az Elvira-majorban kell megőrizni az érdi gyümölcstermesztési kutatóállomást

A jövő nemzedékek szószólója szerint a biológiai sokféleség Alaptörvényben előírt védelme miatt a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Gyümölcstermesztési Kutatóintézet érdi kutató állomását jelenlegi telephelyén kell megőrizni az érdi Elvira-majorban.

Bándi Gyula közleményében kifejtette: egy ipari park létesítésének elképzelése miatt merült fel az állomás elköltöztetése, ami a gyümölcs génbankban jóvátehetetlen sérüléseket okozna.

A közlemény szerint a gyümölcs-génbank megőrzése a növények természetéből adódóan csak a jelenlegi telephelyen lehetséges, megvalósíthatatlan például a termőre fordult gyümölcsfák tömeges átültetése.

Az alaptörvényben kiemelt oltalomban részesített biológiai sokféleség védelme érdekében eljárva Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója felhívta a döntéshozók figyelmét az üggyel összefüggő alkotmányos és szakmai szempontokra, kérve őket azok alapos mérlegelésére és figyelembevételére. A Földművelésügyi Minisztérium által a közelmúltban kidolgozott és társadalmi vitára bocsátott génmegőrzési stratégia szerint a Kormány számára kiemelt feladat a Kárpát-medencében elérhető genetikai erőforrások felkutatása, begyűjtése, megőrzése és hasznosítása. A stratégia a jelentős növényi génbanki gyűjteménnyel rendelkező intézmények között, a növényi genetikai erőforrások megőrzésében kiemelkedő jelentőségűként nevesíti a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ keretein belül működő intézeteket. Az érdi Elvira-majorban működő kutató állomás ezek közé tartozik.

Az Elvira major megmentői szerint nem is lehetett kérdés, a helyi viszonyokat ismerve elég elképzelhetetlen egy ipari park megépítése fakivágás nélkül. Mindenesetre az önkormányzat nagyon akarta az ipari parkot, a szándékai már ismertek voltak, ITT olvashatnak róla.

Az érdi önkormányzat a Modern Városok Programja keretében tervezett ipari park szükségességét azzal indokolja, hogy az önkormányzati feladatok ellátására nem rendelkezik elég forrással, s az iparosítás után megnövekedett iparűzési adó segíteni fogja a megyei jogú város költségvetését. Ezzel azonban elismeri, hogy neki nem iparra, nem gazdasági övezetre, hanem bevételre van szüksége. Arra a bevételre, melyet az állam nem biztosít feladatainak ellátásához.

T. Mészáros András az önkormányzatok alulfinanszírozásával magyarázta, hogy miért kell a nemzeti - és globális - kincset érő érdi csonthéjas gyümölcsös génbank létét veszélyeztetni a helyére telepítendő ipari parkkal.

Ezzel szemben a térségben 3% alatti a munkanélküliség, s ezzel az ország munkaügyileg legszerencsésebb területei közé tartozik. A főváros határában fekvő 70 ezres település munkavállalói fél óra alatt elérhetik Budapest belvárosát, azaz jelentős munkahelykínálatból választhatnak az érdiek. Érd munkavállalóinak 2/3-a ingázik, s ezzel az agglomerációs átlagba illeszkedik.

Az ipar részéről sincsen égető nyomás újabb területek ipari építési területté nyilvánítására, hiszen a városban jelenleg is sok hektár ipari területté minősített, de be nem épített telek található. Ahogyan a környék fővárosi rozsdaövezetei (köztük éppen Érd határában is) arra vár, hogy ismét kihasználják felhagyott iparterületeinek infrastruktúráját -írja az Élőlánc Magyarországért a Facebookon.

Úgy tűnik, hogy nem hiába aggódott már 2016-ban az Elvira- major őshonos ültetvényeiért a terület üzemeltetője.

Kasztovszky Zoltán, az MKSZN ügyvezető igazgatója megdöbbentőnek nevezte az önkormányzati terveket, hiszen a városnak érdeke lenne az itt megvalósuló értékteremtő gyümölcskutatói munka szavai szerint. A kisajátítani kívánt terület létjogosultságát uniós egyezmények és kormányrendeletek is védik. A kiszemelt övezet ugyanis közvetlenül a védelem alatt álló ültetvény tőszomszédságában található, amelyet egy 2010-es kormányrendelet szerint 1000 méteres hatósugarú körben, úgynevezett "izolációs" védőtávolságban kell szabadon hagyni - mondta.

Persze a fentiekre készen volt már T. Mészárosék sablonválasza, hiszen azt már régen megírta a sajtófőnök:

“Az önkormányzat valamennyi tagja az ő jövőjükért dolgozik, az itt élők felhatalmazása alapján. Ezek az emberek itt tervezik a jövőjüket, és lehetőséget szeretnének kapni arra, hogy itt találjanak munkát. Ezt a lehetőséget teremtené meg a tervezett gazdaságfejlesztő-övezet létrehozása is. Minden olyan szándékot, amely az érdi családok jövőjét akarja ellehetetleníteni , a közösségünk elleni durva támadásként tudjuk csak értékelni.”

Persze voltak itt félresikerült próbálkozások is, hiszen azt írta a polgármester az egyik blog bejegyzésében, hogy: “AZ ELVIRA-MAJOR MEGŐRZENDŐ ÉRTÉK A VÁROS SZÁMÁRA!”

Ennél nagyobb közhelyet nem is lehetne mondani, de fogadjuk el, hogy komolyan is gondolhatja.

“Kisebb vihart kavart az elmúlt hetekben az a Batthyány Programban, majd két éve a Modern Városok Programban is megfogalmazott cél, hogy Érden gazdaságfejlesztő övezet létesüljön. A tervezettel augusztus végén foglalkozik a kormány, a miniszterelnöki kabinet ekkor tárgyalja majd a kérdést. De addig is szükséges tisztázni egy sor kérdést, hiszen rengeteg – részben tudatosan terjesztett – rémhír kering a városban és a közösségi fórumokon.”

Azt kell mondani, hogy ebben egyetértünk T.M.A-val, mert tényleg sok a rémhír, főleg annak tekintetében, hogy miket irkál össze pl. ő saját maga.

A hangzatos szavak szerint munkahelyet teremtenének (10 és 30 ezer munkahelyről is volt itt már szó), de a statsztikai adatok szerint erre nincsen munkaerőpiaci kereslet, s az új munkahelyek teremtéséhez bőven van elég terület most is.

Augusztus végén, szeptember első napjaiban elindult aztán egy petíció, amelyet az Érdlakó indított, amelyben az Elvira-majorban működő génbankot kívánták civilek megvédeni. A petíció az alábbi volt:

“Mi, a jelen petíció aláírói, múlhatatlanul fontosnak tartjuk, hogy a hazai fajtanemesítés bázisául is szolgáló cseresznye, meggy, kajszibarack stb. génállomány sértetlenül megmaradjon, ezért felhívjuk a kormányt és az érdi önkormányzatot, tegyék lehetővé, hogy az érdi Elvira-majorban a jövőben is háborítatlanul folytathassa tevékenységét – az egyszersmind Érd város megvédendő büszkeségét is jelentő – legnagyobb hazai csonthéjas génbank.”

Úgy látszik a petíció az Elvira-majorért megtette a hatását, a városvezetők is megváltoztatták az álláspontjukat, és mégsem akarnak ipari parkot létesíteni a területen, hiszen a polgármester és az alpolgármester is aláírta a tiltakozást. Valószínűleg rájöttek, hogy nem tarthatóak az ígéreteik, például a 30 ezer új munkahely teremtése.

T. Mészáros Andrásék most úgy látszik, beadták a derekukat, vagy csak kommunikációs fogás, hogy aláírták a petíciót? Majd kiderül a jövőben.

MINDENESETRE A TILTAKOZÁS SIKERE BEBIZONYÍTOTTA, HOGY IGENIS ÉRDEMES KIÁLLNIA AZ EMBEREKNEK ÉS FELEMELNIÜK A SZAVUKAT, HA VALAMIVEL NEM ÉRTENEK EGYET, SŐT KÖTELESSÉGÜK IS.

Ráadásul a kormányhatározat is megszületett ezután, amelyben véglegesen elhasalt az Elvira-majorba tervezett ipari park.

Természetesen nem nevezték nevén a "gyereket", valószínűleg nem akarták T. Mészáros Andrásékat kellemetlen helyzetbe hozni, hogy lefújták, diplomatikusan ennyit írtak:

“A Kormány 1638/2017. (IX. 11.) Korm. határozata az Érd megyei jogú város gazdaságfejlesztési céljainak támogatása keretében tervezett ipari parki fejlesztés egyes kérdéseiről A Kormány a  Modern Városok Program keretében az  Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodásban foglaltak eredményes kormányzati végrehajtása érdekében felhívja a  nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a  magyar gyümölcságazat szakmai érdekei és fejlesztési lehetőségei figyelembevételével vizsgálja meg az Érd megyei jogú város területén meglévő egyéb ipari park céljára kijelölhető ingatlanokat, és tegyen javaslatot a fejlesztés ezek valamelyikén történő megvalósítására.”

Gyakorlatilag ezután el is csendesedtek a hullámok, aztán egyszercsak a nagyonokos Bács “Névjegy” István megpróbálta megint hülyének nézni az érdieket! Két névjeggyel akarta igazolni, hogy az Elvira-majorba jött volna egy 200 milliárdos beruházás!

bacsistvan-nevjegy-youtube-com.jpg

 Azt mondta Bács alpolgi a novemberi közgyűlés végén, az egyebek napirend során, hogy meghiúsult egy 200 milliárdos beruházás, mert nem tudták az Elvira- majorban megvalósítani. Értik? Gyümölcs helyett akkumulátort állítottak volna elő az Elvira-majorban.

Nem az volt a gond szavai szerint, hogy csak ott lett volna terület, hanem hogy ők pont az Elvira -majorban akarták megvalósítani az akkumulátor gyárat.

Persze a bejelentésének végére tartogatta vicc-patronjai legkomolyabb részét, azt mondta, hogy valahol biztosan meg fog valósulni a beruházás, vagyis a cég még szerinte nem döntötte el. Pedig azzal kezdte, hogy ők már szinte letárgyaltak mindent velük.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3413536141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása