Felhívás érdi civil csoportok, alapítványok és egyesületek részére!
2018. január 21. írta: BoldogÉ

Felhívás érdi civil csoportok, alapítványok és egyesületek részére!

civil-egysza-hu.jpg

Ha civil csoportként szeretnétek magatokat időről időre megmutatni, hogy milyen klassz dolgokat csináltok, a Boldogulj Érden portál segít nektek ebben.

Mielőtt ezt reklámnak hinné valaki, természetesen teljesen ingyenesen biztosítjuk a jelentkezőknek, mindössze annyi a kérésünk, hogy a lentebb körülírt szervezetek keressenek meg bennünket.

Eddig is igyekeztünk hírt adni, amikor tudomást szereztünk róla, a különböző önkéntes csoportok, civil szervezetek által rendezett gyűjtésekről, programokról és az általuk teremtett lehetőségekről.

A helyi civil szervezet számunkra egy olyan társadalmi csoportosulás, amely nonprofit módon, a kormányzattól függetlenül, a polgárok önkéntes csoportjaként, a közösség javát szolgálva működik. Azokat a hiánypótló tevékenységeket végzik, amelyeket az állam nem képes, vagy nem akar ellátni. Fókuszukban a helyi polgárok állnak, neki igyekeznek programokat, szolgáltatásokat nyújtani, vagy segítséget adni.

Törekvésük, hogy alapvetően ne függjenek közvetlenül a kormányzattól, önkormányzattól vagy valamely kormányzati szervezettől és sem jogilag, sem intézményesen nem tagolódnak be az állami szektorba.

Magánszemélyek saját akaratból jöttek létre és ez határozza meg működési elveiket is. Ezáltal nem profitcélok vezérlik, az esetleges profitot deklarált céljaikra költik. Nem kell, hogy intézményesüljenek, de szükséges, hogy folyamatosan működnek. Önkéntesek, öntevékenyek, jótékonyak – ez a tevékenységükre, a vezetésre és a nekik nyújtott adományokra is igaz.

Keressük azokat a szervezeteket, akik aktívak és segítünk, hogy minél több emberhez eljusson a hírük.

Szeretnénk, közelebb hozni a polgárokhoz a szervezetedet, megismertetni velük azokat a lehetőségeket, amelyek a ti csoportotok nyújt számukra.

Az alábbi emailcímen, vagy akár a Facebook oldalunkon is várjuk jelentkezéseteket:

boldoguljerden@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9413591319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása