Kemény létszámleépítés jöhet a közszférában. Mire számítsunk Érden?
2018. július 24. írta: Cseri Pali

Kemény létszámleépítés jöhet a közszférában. Mire számítsunk Érden?

kozszf.jpg

Egy szakszervezet szerint a hazai munkaerőhiány enyhítését a közszféra dolgozói létszámának leépítésével lehetne megoldani. Varga Mihály pénzügyminiszter nincs az ötlet ellen, viszont Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nem így kell nekiállni az ügynek.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint százezer embert kellene a közszférából leépíteni, és ezzel a létszámmal a versenyszféra munkaerőhiányát csökkenteni, a Nemzeti Versenyképességi Tanács július eleji ülése után tartott sajtótájékoztatón pedig Varga Mihály pénzügyminiszter nem zárkózott el a felvetéstől.

Nincs a kormányon költségvetési nyomás, a cél, hogy hatékony legyen az állam. Az indokolt dolgozói létszám felett minden egyes állami alkalmazott az adófizetők elleni merénylet - mondta el Gulyás Gergely a keddi kormányinfón. A miniszter szerint nincs szükség arra, hogy fűnyíróként nyirbálják a dolgozói létszámot, noha ő is úgy érzi, hogy több alkalmazott van, mint szükséges. Ezzel együtt a százezres kirúgásokat hülyeségnek tartja.

Szerinte meg kell találni a működés optimális feltételeit, ehhez kell igazítani a létszámot.

(napi)

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9114132625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása