NEMZETI ECSETFEJ: AZ ÉRDI MELÓSOKAT A NAGY NÉMET CÉGEK MIATT SZÍVATJUK!
2018. november 27. írta: Cseri Pali

NEMZETI ECSETFEJ: AZ ÉRDI MELÓSOKAT A NAGY NÉMET CÉGEK MIATT SZÍVATJUK!

szijjartopeter-blikk-hu.jpg

Egyelőre a törvényhozás berkeiben megy a maga útján  a Munka Törvénykönyvének módosítása, amiről a napokban mi is írtunk.

Ha ez nem lenne elég, a kormány képviselőinek van arcuk külföldön is  lelkendezni, hogy milyen jó, ettől jönnek majd a cégek feszt. A magyar csak dögöljön bele a munkába szépen.

Az embernek kinyílik a bicska a zsebében, mikor egy ilyen módosítás előszobájában ilyeneket nyilatkozik például Szíjjártó Péter, aki kiszambázott nyalni  a német multik hátsóját, és aki szerint nagyon fontos, hogy a Magyarországon beruházó észak-rajna-vesztfáliai cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek tovább növelik az ország versenyképességét. Ezzel úgy gondolja, valós megoldást adnak a korábban kihívásként emlegetett munkaerőpiaci helyzetre, jó irányba tesznek lépéseket.

Vagyis a rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt az itteni vállalatok már régóta kérték, hogy biztosítsák nekik a megnövekedett beruházásaikhoz a szükséges munkaerő rendelkezésre állását.

És megjegyezte azt is, a magyar munkaerőpiacot még versenyképesebbé tevő szabályozási javaslatokkal a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani.

Pont a múltkori cikkünkben írtunk arról, hogy a megkérdezett szakértő szerint sokszor valótlanságokat ígérget a kormány a befektetőknek. A törvénymódosító javaslatból és Szijjártó kijelentéseiből egyértelműen látszik, hogy ebben a munkaerőhiányos piaci helyzetben bizony munkaerőt ígértek a német cégeknek, pedig tudják, hogy nincs. És természetesen ezt úgy oldják meg, hogy agyondolgoztatják a munkavállalókat, ráadásul cinikusan azt mondják nekik, milyen jól járnak majd.

Ha ebből nem lesz kemény társadalmi felháborodás, akkor semmiből.

 

Fotó: blikk.hu

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7714396700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása