HAZAHÍVNÁK A KÜLFÖLDÖN DOLGOZÓ ÉRDI SOFŐRÖKET IS! Felhívással fordulnak vállalkozásokhoz
2019. február 21. írta: Cseri Pali

HAZAHÍVNÁK A KÜLFÖLDÖN DOLGOZÓ ÉRDI SOFŐRÖKET IS! Felhívással fordulnak vállalkozásokhoz

kamionsofor.jpg

Fuvarozói szakmai berkekben egyre erőteljesebben jelenik meg az a vélemény, hogy a külföldön dolgozó magyar sofőröket haza lehetne csábítani, ezért Szabó György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke felhívással fordul a hazai vállalkozásokhoz: összehangolt cselekvéssel, az érdekeltség megteremtésével hívják haza a magyar sofőröket.

Az MKFE elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, reális esélyt lát arra, hogy a külföldön dolgozó magyar sofőrök magyar vállalkozások alkalmazottjaiként is megtalálják számításukat, amennyiben a hazai fuvarozó vállalkozások egységesen az ő elképzeléseit megvalósítva lépnek fel. Kifejtette, hogy Nyugat-Európában az év eleje óta tapasztalható hangulatban kialakulni látszanak a feltételei annak, hogy ismét itthon vállaljanak munkát azok a sofőrök, akik jelenleg a konkurens nyugati cégeket erősítik. Szerinte a sofőrök fizetésének versenyképes szintre emelését az MKFE-nek az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM-mel) jelenleg egyeztetés alatt álló Versenyképesség 2.0 elnevezésű javaslatcsomagjának sikere, a fuvardíjak ezt kigazdálkodható szintre emelése és egy egységes szociális csomag összeállítása biztosíthatná.

Szabó György tájékoztatása szerint jelenleg több tízezer tapasztalt gépjárművezető a Nyugat-Európában megszerezhető magasabb jövedelem miatt dolgozik külföldi konkurens cégeknél. A hazai fuvarozási vállalkozások versenyképességét évek óta meghatározza a krónikus sofőrhiány annak ellenére, hogy az állam jelentős összegeket költött a sofőrképzés támogatására.

A kezdeményezés sikerének egyik feltétele, hogy a fuvaros szakma kellő támogatást kapjon ehhez a nemzetstratégia szempontjából is kiemelt fontosságú törekvéshez, a másik pedig, hogy a fuvarozói társadalom egységesen lépjen fel ebben a kérdésben - mondta Szabó György az MTI-nek.

(mti)

Fotó: youtube

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8814640794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.