ÉRDI KÖZLEKEDÉS-ÉS BÉRLAKÁSFEJLESZTÉSI PROGRAMOT HIRDETTEK: Összefogna a lakókkal az ellenzék
2019. szeptember 16. írta: Smitt Róbert Író

ÉRDI KÖZLEKEDÉS-ÉS BÉRLAKÁSFEJLESZTÉSI PROGRAMOT HIRDETTEK: Összefogna a lakókkal az ellenzék

erd-varos-tel.jpg

Sajtótájékoztatón mutatta be az érdi az Összefogás az ENSZ Demokrácia Napján azt az ambiciózus infrastrukturális- és közlekedés-fejlesztési valamint bérlakás-programot, amelyre közvetlen uniós forrásokat szereznek a  képviselők.

Bemutatkozójában Csőzik László érdi ellenzéki polgármesterjelölt elmondta, ő látatlanban is tudja, mit válaszolnának a kérdőívben az érdiek, majd ismertette az Összefogás hármas irányadó javaslatsorát az agglomerációs körzetekre, amely azonban Érdre, mint a legfiatalabb magyar megyei jogú városra, különösképpen alkalmazandó. „Minden egyes magyar település érje el az infrastrukturális minimumot, ahol a belső úthálózat kiépített, vannak járdák, felszíni vízelvezetés és minden a normális mederben halad. Ki kell építeni a közösségi és kötöttpályás közlekedést, hiszen rengetegen ingáznak a fővárosba az utakon, másfélórás dugók közepette, valamint helyzetbe kell hozni és helyben tartani a fiatalokat és a szociálisan leszakadók támogatása érdekében be kell indítani a bérlakás-programot” – mondta Csőzik.

Az ellenzéki polgármester-jelölt azt is hozzátette „(…) Ezen keresztül az önkormányzatok szabadon tudnak dönteni a források felhasználásáról. Ezek a források az Unióból közvetlenül lehívhatók lesznek, a helyi vállalkozók jobb áron, jobb minőségben és több műszaki tartalommal rúgnak majd labdába.”

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2715098830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása