Kihirdették az érdi sportiskola rekonstrukciójára kiírt közbeszerzés eredményét. A jellemzően NER-közeli indulók között Mészáros Lőrincék cége lett a “szerencsés” - szúrta ki az mfor.hu.
A becsült árnál 43 százalékkal többe fog kerülni az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola rekonstrukciója…
ÉRDI DIÁKOK, NYUGDÍJASOK: itt a közlekedési bérletek érvényesítési határideje!
Fontos határidő közeleg: március 31-éig kell érvényesíteni a nyugdíjas bérletigazolványokat és a felsőoktatási diákigazolványokat, közölte honlapján a BKK. Ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen vehessék igénybe a budapesti közösségi közlekedést, mindenképpen szükséges az érvényesítés.A nyugdíjas…
HIÁBA A BÍRÓSÁGI DÖNTÉS, ÉRDEN IS MARADNAK AZ ÁLLAMI TANKÖNYVEK: Pár könyves cég tönkre mehetett bele
A kormány továbbra is kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett, mivel a tankönyvek iskolákba, tanulókhoz való eljuttatása átláthatóbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és ellenőrzöttebb lett - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményében
Ezt arra reagálva közölték,…