Nem viccel a Magyar Orvosi Kamara új vezetése.
Tavasszal mondhatják fel az orvosok, az önként vállalt túlmunkára kötött szerződéseiket, ha nem sikerült megállapodni a kormánnyal egy jelentős béremelésről – derült ki a Magyar Orvosi Kamara vezetőinek sajtótájékoztatóján.
Ha ez bekövetkezik, akkor három hónapon belül megbénulhat a rendszer, ugyanis csak ezzel tudják egyáltalán működésben tartani. Előre szólnak egyébként, hogy az orvosok felmondják az önkéntes túlmunkára kötött szerződéseket és ki fogják választani a legérzékenyebb időpontot, mindezt Álmos Péter alelnök közölte.
Itt az ügyeletben dolgozó orvosok szerződéséről van szó, így az előre elkészített beosztások miatt a tényleges hatás a felmondást követő harmadik hónap végén lesz érzékelhető. Azt nem árulták el, hogy eddig hány orvos csatlakozott a hónapok óta készülő akcióhoz, Álmos csak annyit mondott, elegendően vannak már most is.
A béremelésre vonatkozó javaslatait most hozta nyilvánosságra a Magyar Orvosi Kamara. A kamara azt szeretné, hogy ha a béremelés jelentős részét 2021-ben megkapnák az orvosok. Azt megbecsülni sem tudta, hogy ez mennyibe kerülne a költségvetésnek, viszont szerinte csak egy ilyen mértékű emeléssel lehet megszüntetni a hálapénzt. A bértáblaajánlásról már egy körben egyeztettek az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőivel.
A tárca úgy érzékelte, a kamara egyetért a folyamatos béremeléssel (noha Kincses Gyula, a kamara új elnöke most azt mondta, egy jelentősebb emelést akarnak), majd emlékeztettek arra, 2010-hez képest mennyivel emelkedtek a bérek. Ez alapján legalább kiderült az is, a MOK javaslata a mostani béreket bizonyos esetekben lényegében megduplázná.
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.