FOLYTATJÁK AZ ÉRDI FIDESZESEK A 70 MILLIÓS MAGYARÁZKODÁST! Bács szerint nincs korrupció
2020. június 24. írta: Smitt Róbert Író

FOLYTATJÁK AZ ÉRDI FIDESZESEK A 70 MILLIÓS MAGYARÁZKODÁST! Bács szerint nincs korrupció

alpolgi_kicsi.jpg

Az a helyzet, hogy nem először bukott nagyot a T. Mészáros-Bács duó, no meg a barátaik és üzletfeleik. Tegnap meg is érkezett a 70 milliós büntetés a bukott politikusok “áldásos” tevékenysége miatt.

Mint azt mi is megírtuk, az érdi Fácán Óvoda újjáépítése kapcsán szabálytalanság történt, és ennek jogkövetkezményeként elrendelik a General Invest Bau Kft.-vel megkötött szerződés miatt kb. 70.000.000, azaz hetvenmillió forint támogatási összeg visszafizetését.

És ahelyett, hogy a volt alpolgármester az egészből levonná az erkölcsi következtetést és lehajtott fejjel elsunnyogna a kertek alatt, inkább nagy mellénnyel posztolgat a közösségi oldalán, hogy az igazából nem is történt korrupció, csak hanyagság, és különben meg nemcsak  ők hibáztak. Ja, ahogy azt Móricka elképzeli.

“Volt egy közbeszerzés, amit közbeszerzési szakértő bonyolított. Ezen többen indultak, A-is és B-is. A megnyerte, B elvesztette a lehetőséget. A pályázat benyújtásakor A és B nem tudott egymásról.

A a szerződéskötéskor tájékoztatta a hivatalt és a közbeszerzési szakértőt, hogy B-t alvállalkozóként be kívánja vonni a munka elvégzésébe.

A szakértő és a hivatal szerint minden ok, a szerződés aláírható. A munka elvégeztetett, ellenértéke kifizetésre került.

Az EU illetékesei utólagos ellenőrzést tartanak, amelyben rávilágítanak, hogy ez az eljárás nem helyes. A hivatal illetékese és a közbeszerzési szakértő is hibázott, hiszen jelezni kellett volna a szabálytalanságot.

Ezek után a téves döntést hozót megsuhintják 70 millió forintra.

Notórius feljelentőnk mit tesz? Fenyegetőzik, rágalmaz, csapkod össze-vissza. Nem korrupció volt, hanem egy súlyos hanyagság, amelyben az egyik vétkest megbüntették. Nyilvánvalóan lehetne kármegosztást kérni a másik felelőstől, hiszen ezért van felelőségbiztosítása. A-ra mutogatni és igaztalanul vádaskodni viszont nem célravezető megoldás. De legalább olyan cuki.” -írja a volt alpolgármester a Facebookon magyarázkodás gyanánt. Azért van az arcán bőr, hogy amikor lebukik, még neki áll feljebb, pedig a képlet tiszta: az óvoda felújítását végző cég már sok éve nyer “ egészen véletlenül” a közbeszerzéseken. És mit ad isten, a cég vezetője a volt alpolgármester rokona. Ezt akárhogy is szeretnék, nem lehet védeni, tipikus fideszes kifizetési mód, kérem szépen, már lassan az általános iskolákban is tanítani fogják. Persze legjobb védekezés a támadás, csak itt lebukás van, mondhatnánk orbáni hévvel: kampó. Meg valószínűleg kampó annak a 70 milliónak is, amit vissza kell fizetnie a városnak, ahelyett, hogy betolná valamilyen értelmes beruházásba például.Ráadásul Bács még ironikus-cinikusan cukizik is egyet, pedig nem kellene neki,mert az sem volt túl cuki, amit műveltek, inkább ciki.

Egyébként meg szerencsésebb helyeken velük fizettetnék meg a 70 millát, és soha többet nem foglalkozhatnának városvezetéssel.

A fotó illusztráció

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr5615913246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása