KEVESEBB KORONAVÍRUS TESZTET KÉR CECÍLIA ÉRDEN IS! Ha nem indokolt, kifizettetik
2020. június 28. írta: BoldogÉ

KEVESEBB KORONAVÍRUS TESZTET KÉR CECÍLIA ÉRDEN IS! Ha nem indokolt, kifizettetik

muller-cecilia.jpg

Müller Cecília tisztifőorvos legújabb iránymutatása a COVID-szűrések alkalmazásáról szól, melyet csütörtökön a kórházi vezetőknek küldött. Ebben a PCR-tesztek visszafogására kéri őket.

A Népszava által megszerzett levélben emlékezteti őket, hogy a tervezett műtétek és egyéb ellátások előtt csak akkor van szükség az úgynevezett PCR-tesztre, ha a páciensnek vannak koronavírus betegségre utaló tünetei. Az egészségügyi személyzetnek még komoly kockázat esetén is, a védőruha viselését ajánlja.

Az országos tiszti főorvos megjegyzi azt is, ha egy intézményből túl sok minta érkezne a laborokba, az „felvetheti a járványgóc gyanúját és a Járványügyi Bevetési Egység bevonásának szükségességét.” Így az esethalmozódások okának kiderítésére vizsgálatot is indít a tisztifőorvosi hivatal, a kutakodásba pedig bevonja a kórházparancsnokokat, valamint a kormányhivatalok népegészségügyi osztályait.

Ha a vizsgálat azt állapítja meg, hogy az intézmény nem az NNK által kiadott eljárásrend szerint kérte a szűréseket, úgy azok költségét a kórháznak kell állnia. (Egy PCR vizsgálat körülbelül 16-25 ezer forintba kerül - a szerk.)

Azt az országos tiszti főorvos az intézményvezetőkre bízza, hogy a közvetlen betegellátásban dolgozókat mikor és milyen gyakran szűrjék. Emellett megjegyezi, hogy „a szűrési kötelezettség kizárólag járványügyi célból elrendelt vizsgálatokra vonatkozik.” 

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr4515971828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása