FORDULAT A DEVIZAHITELES PEREKNÉL: Új bizonyítást javasol a Kúria
2019. június 20. írta: Cseri Pali

FORDULAT A DEVIZAHITELES PEREKNÉL: Új bizonyítást javasol a Kúria

dev.jpg

A Kúria két megoldást javasolt a bíróságoknak azokban a devizahiteles perekben, amelyekben a fogyasztónak sikerült bizonyítania, hogy az árfolyamkockázatról nem vagy nem megfelelő módon kapott tájékoztatást.

A Kúria konzultációs testületének csütörtökön nyilvánosságra hozott - a bíróságokra nem kötelező - állásfoglalása szerint a tájékoztatás elmulasztása miatt érvénytelenné váló szerződéseknél előbb kiküszöbölik az érdeksérelmet, majd ismét érvényessé nyilvánítják a szerződést.

Ennek két módja is lehet, az egyik szerint a szerződést a bíróság forintkölcsönként nyilvánítja érvényessé, a kölcsön összegét a ténylegesen a fogyasztó rendelkezésére bocsájtott forintösszegben határozzák meg, ügyleti kamatként pedig a forintra vonatkozó pénzpiaci kamat szerződéskötéskori értékének kamatfelárral növelt mértékét kell figyelembe venni - áll az MTI rövidhírében.

A másik lehetséges mód, ha a szerződést a bíróság úgy nyilvánítja érvényessé, hogy a deviza/forint átváltási árfolyamot maximálja.

Nem rég az Európai Bíróság is döntött egy fontos tisztázni valóról a devizahiteles perekben.

(MTI)

 

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2014903836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása