AZ ÉRDI SZAKTANÁROK IS KI LESZNEK AKADVA:  Hamarosan elveszíthetik közalkalmazotti státuszukat
2019. október 19. írta: Smitt Róbert Író

AZ ÉRDI SZAKTANÁROK IS KI LESZNEK AKADVA: Hamarosan elveszíthetik közalkalmazotti státuszukat

Nem csak az OKJ rendszerét szabnák át egy tervezet szerint, a szakmai oktatók munkaviszonyán is változtatnának: közalkalmazottból munkavállalóvá válnának. Október végéig a kormány elé kell terjesztenie Palkovics László innovációs miniszternek az új szakképzési törvényt és a „Szakképzés 4.0”…

ZENTE UTÁN MOST LEVENTE MIATT FOGOTT ÖSSZE AZ ORSZÁG! Érd se maradjon ki belőle, segítsünk
2019. október 19. írta: Smitt Róbert Író

ZENTE UTÁN MOST LEVENTE MIATT FOGOTT ÖSSZE AZ ORSZÁG! Érd se maradjon ki belőle, segítsünk

Újabb kisgyermek van hatalmas bajban, Leventének is szüksége lenne arra nagyon drága génterápiára. A kis Zente terápiájáért szinte mindent megmozgattak az emberek egy hét alatt össze is gyűlt hétszázmillió forin a génterápiára, mellyel teljesen tünetmentessé válhat a veleszületett izomsorvadásban…

JÓ HELY EZ AZ ÉRDI FIDESZ! Mindegy is az eredmény, Bandi, Karcsi és Pista jól vannak!
2019. október 18. írta: BoldogÉ

JÓ HELY EZ AZ ÉRDI FIDESZ! Mindegy is az eredmény, Bandi, Karcsi és Pista jól vannak!

Az érdi Fidesz mikor lép? Aradszki helyi kiskirály is csak lapít! Súlyos vereséget szenvedett el vasárnap az érdi Fidesz, miután a Csőzik László polgármesteri győzelme mellett a 12 egyéni választókörzetből 10-et az ellenzéki Szövetség csapata nyert. Mondhatnánk, röviden ennyi történt vasárnap…

FRISSEN SZABADULT ÉS ÉRDI HAVERJÁT SZÁZEZREKKEL KIFOSZTOTTA! Megy is vissza a sittre
2019. október 18. írta: BoldogÉ

FRISSEN SZABADULT ÉS ÉRDI HAVERJÁT SZÁZEZREKKEL KIFOSZTOTTA! Megy is vissza a sittre

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója tegnap elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki Érden ismerősétől vette el a pénztárcáját, amiben egy nagyobb összeg volt. A gyanúsított május 25-én egy érdi háznál megjelent a feleségével, hogy egy általa ismert embertől pénzt kérjen. Arra…

MINDENNAP LÁTHATJA ÉRDEN KORDA GYURIT! Alispán utcai aluljáróig menjen el
2019. október 18. írta: BoldogÉ

MINDENNAP LÁTHATJA ÉRDEN KORDA GYURIT! Alispán utcai aluljáróig menjen el

  A legendás énekes arcképe fogadja az érdi Alispán utcai aluljáróban járókat. Korda Györgyöt ábrázoló graffiti került ki az aluljáró falára, akinek arca a magyar zenei élet több ikonikus alakjáéval együtt került fel Érden egy úgynevezett közösségi falra - számolt be a Borsonline. A Borsnak…

FONTOS VÁLTOZÁS AZ ÉRDI POSTÁNÁL IS: Holnaptól már nem intézheti ott egyes pénzügyeit
2019. október 17. írta: Smitt Róbert Író

FONTOS VÁLTOZÁS AZ ÉRDI POSTÁNÁL IS: Holnaptól már nem intézheti ott egyes pénzügyeit

Október 21-től átruházza ügyfélállományát a Magyar Posta Befektetési Szolgáltató Zrt. (MPBSZ) az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-re. Az erről szóló részletes tájékoztatást a befektetési vállalkozás honlapján is elolvashatják az ügyfelek. Fontos tudnivaló, hogy október 17-én intézhetik…

ÉRDEN IS MÁSHOGY ADJÁK A NYUGDÍJPRÉMIUMOT, MINT TAVALY: Mutatjuk a részleteket
2019. október 17. írta: Smitt Róbert Író

ÉRDEN IS MÁSHOGY ADJÁK A NYUGDÍJPRÉMIUMOT, MINT TAVALY: Mutatjuk a részleteket

A tegnapi Magyar Közlönyben megjelent a rendelet, amely alapján az állam ki tudja fizetni az idei nyugdíjprémiumot, illetve a kiegészítést. Nem zárják ki a jogosultak közül azokat, akik a kifizetés évében vonultak nyugdíjba. A prémiumot ugyanis tavaly azok kaphatták meg, akik a megelőző évben -…

VÉGE AZ ÉRDI LAKÁJMÉDIÁNAK: Csőzikék szabad hangvételű lapot akarnak
2019. október 17. írta: Smitt Róbert Író

VÉGE AZ ÉRDI LAKÁJMÉDIÁNAK: Csőzikék szabad hangvételű lapot akarnak

A városi újság szintjén is nagy változás lesz Érden, az új polgármester azt ígéri, tárgyilagos, minden polgárnak szóló városi lapot szeretne, és nem fenéknyaló pr-cikkeket. Tudjuk, hogy T. Mészáros András “uralma” idején egyszerű propaganda lappá silányult az Érd Újság, ami néha olyan volt, mintha…

ÉRDEN IS ÜZENT AZ OTP! November elsejétől új időszak kezdődik
2019. október 17. írta: Smitt Róbert Író

ÉRDEN IS ÜZENT AZ OTP! November elsejétől új időszak kezdődik

A már megkötött, illetve október 31-éig még tető alá hozandó szerződéseket természetesen még végig viszik, az újak létesítését azonban november 1-jétől felfüggesztik – derül ki a honlapon közzétett hirdetményben.Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy az OTP Lakástakarék Zrt. a bónusz módozatok…

süti beállítások módosítása