DURVÁN BECSAPTA A TELENOR AZ ÜGYFELEIT! Érden is smilizve adta el telefonjait
2019. december 21. írta: BoldogÉ

DURVÁN BECSAPTA A TELENOR AZ ÜGYFELEIT! Érden is smilizve adta el telefonjait

telenor_logo.jpg

A komoly jogsértésért 1,8 milliárdos versenyhivatali bírságot kapott a cég, ugyanis ennyire értékelték a Telenor megtévesztő kereskedelmi gyakorlatát

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Telenor Magyarország Zrt. jogsértést követett el egyes reklámjaival, mert több mint egy évig nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy 0 Ft-osnak vagy kedvezményes árúnak hirdetett készülékei díjának egy részét beépítette az előfizetői díjba, amely így magasabb lett, mint az azonos tartalmú és idejű elköteleződéssel járó előfizetéseké. A hatóság a jogsértésért 1,8 milliárd forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.

A GVH versenyfelügyeleti eljárásában feltárta, hogy a vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg a fogyasztókkal szemben 2016 és 2017 között, amikor Telenor Blue tarifacsomagjában (készülék és Telenor Blue tarifás előfizetés együttes vásárlásakor) a lakosságnak esetenként 0 Ft-ért kínált készülékeket. A cég ugyanis a csomagot népszerűsítő kommunikációban (pl. televíziós reklámban, szórólapon, Facebook-hirdetésben) nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy ha készülékvásárlási lehetőséggel is élnek, akkor számukra az előfizetői díj magasabbá válik, mint ha kizárólag előfizetésre vonatkozó szerződést kötnek ugyanakkora hűségidő vállalása mellett. Így a fogyasztóknak többletköltségük keletkezett a készülékvásárlással, hiszen a Telenor a 0 Ft-osként vagy kedvezményes árúként reklámozott készülék ellenértékének egy részét beépítette az előfizetési díjba. A fogyasztók így a döntésük meghozatala előtt nem szerezhettek tudomást arról, hogy készülék vásárlásával magasabb előfizetési díj terheli majd őket a teljes, 24 hónapos elköteleződési időtartam alatt, és így nem tudtak élni azzal a lehetőséggel sem, hogy egy máshol, olcsóbban vett készülék mellé vásárolják meg ugyanazt az előfizetést olcsóbban a Telenortól.

A GVH 1,8 milliárd Ft versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a vállalkozásra. A hatóság a bírság megállapításánál figyelembe vette többek között az érintett fogyasztók igen jelentős számát, a jogsértő kereskedelmi gyakorlat üzenetének erőteljességét, a kommunikáció nagyságrendjét és elhúzódó hatását, valamint azt a tényt, hogy a Telenor az elmúlt tíz évben összesen 4 alkalommal folytatott tisztességtelen, jogsértő kereskedelmi gyakorlatot a fogyasztókkal szemben.

Kiemelt enyhítő körülménynek számított azonban, hogy a cég átalakította kommunikációs gyakorlatát az együttműködés és a megfelelés jegyében – bár nem orvosolta teljes mértékben a versenyproblémát. További bírságcsökkentő körülmény volt a cég megfelelési programjának fejlesztése.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy 

kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9215360962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása