Március 13-án, az országos veszélyhelyzet kihirdetése után első intézkedések egyikeként az érdi polgármester a piacot ideiglenes bezárta.
Pest megye a kevésbé fertőzött területek közé tartozik: százezer lakosra alig több mint harmadannyi fertőzött jut, mint Budapesten, és három másik megye is jóval előttünk jár a fertőzöttek arányában.
Ezért Csőzik László úgy döntött, hogy első lépéseként jövő szombaton, azaz május 16-án újranyitják az érdi piacot. Természetesen a lehető legkörültekintőbb biztonsági rendszabályok betartásával. Mind a termelőket, mind az eladókat, mind a vásárlókat arra kéri, hogy nagyon ügyeljenek a termékek és a csomagolás letisztítására, fertőtlenítésére, vegyenek védőfelszerelést, és tartsák egymástól a másfél–két méter távolságot.
Addig is fontos újra megjegyezni, hogy számos termelő és kereskedő lehetővé tette a házhoz szállítást, ennek megszervezését az önkormányzat a https://koronavirus.erd.hu/hazhozszallitas/ oldallal segíti, ahol továbbra is elérhető a péktől a hentesen át a kertészig számos szolgáltató.
(polgármester Facebook oldala)
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.